2012. december 19., szerda

KELLEMES KARÁCSONYT!



Minden erre tévedőnek nagyon boldog Karácsonyt és még boldogabb Új Évet kívánok sok szeretettel!

2012. december 17., hétfő

Krémsajtos kávés sütemény


Hozzávalók: A piskótához: 5 tojás, 5 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál olaj, csipetnyi só. A krémhez: 20 dkg krémsajt, 2 dl tejszín, 1 tasak kapucsinópor, 2 tasak instant kávé, szükség és ízlés szerint porcukor. A tetejére 1 tasak kapucsinópor.

Elkészítése: Hagyományos módon piskótát sütünk: a fehérjéket kemény habbá verjük a sóval és a cukorral, hozzájuk adjuk a sárgákat, végül pedig a kakaós lisztet. Sütőpapirral ellátott tepsiben tűpróbával készre sütjük. Ezidő alatt elkészítjük a krémet: a krémsajthoz adjuk a kávé porokat, a tejszint, amivel krémmé keverjük, majd szükség szerint izesitjük porcukorral. Ezt a habos krémet halmozzuk a kihűlt piskótára, majd meghintjük a kapucsinó porral, kissé kihűtjük, majd kockákra vágva kínáljuk. 


2012. december 7., péntek

Tehéntúrós sütemény





 Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 15 dkg cukor, 3 tojás, 3 dl tejföl, 5 dkg vaj, 15 dkg liszt, fél teáskanál sütőpor, 2 tasak vaníliás cukor, csipetnyi só. A forma kikenéséhez vaj és liszt.

Elkészítése: 2 tojást habosra keverünk 10 dkg cukorral, 1 vaníliás cukorral és a sóval, hozzáadjuk az olvasztott és langyosra hűlt vajat és a tejfölt, majd a sütőporral elkevert lisztet. Legvégül a tojással, a maradék cukorral és vaníliás cukorral elkeverjük a túrót. A masszát vajjal kikent és kilisztezett tortaformába öntjük, közepébe pedig tesszük az izesitett túrót. Előmelegített sütőben készre sütjük kb. 35-40 perc alatt. A formában hagyjuk kihűlni, majd porcukorral meghintve és szeletekre vágva kínáljuk.


2012. december 3., hétfő

Almás mazsolás csavar


Ezt a finomságot itt találtam. Nagyon megtetszett, ezért úgy döntöttem, hogy ezt  feltétlenül el kell készíteni!! Kicsit módosítottam a recepten... Ettől függetlenül annyira, de annyira finom lett, hogy hamarosan jön a következő adag.

Hozzávalók: 1 kg liszt, 2 tojás, 15 dkg cukor, kb. 4 dl tej-tejföl keverék, 2 csapott evőkanál porélesztő, 1 dl olaj, csipetnyi só. A töltelékhez: 4 megtisztított, kockákra vágott alma, 2 evőkanál mazsola, 3 evőkanál cukor, 1 evőkanál keményítő, kevés őrölt fahéj. A kenéshez olaj és 1 tojás. A mázhoz: 20 dkg porcukor, citromlé, fél kávéskanálnyi darált mák.


Elkészítése: A liszthez adjuk az élesztőt, a cukrot, a tojásokat, majd a langyosra melegített tejes keveréket. Jól kidolgozzuk, közben adjuk hozzá a sót is, végül pedig az olajat. Kevés olajjal megkenjük és kelesztőtálban hagyjuk kétszeresére kelni. Ezalatt elkészítjük a tölteléket: a kockákra vágott almát a cukorral és a mazsolával együtt éppen csak roppanósra pároljuk, majd hozzáadjuk a 2 evőkanál vízzel elkevert keményítőt, amivel felforraljuk, ezután pedig izesitjük a fahéjjal, összekeverjük, majd levéve a tűzről, hagyjuk teljesen kihűlni. Az időközben megkelt tésztát olajozott felületre borítjuk, kb 1 cm vastagságú kerek lappá nyújtjuk, jól megkenjük olajjal, majd a széléről a közepe felé haladva bevágásokat ejtünk rajta , így 8 részbe osztva a tésztát. Ezután mindegyik szemben levő „szeletet” egymás felé hajtjuk, így egy labda formát kapunk, amit hagyunk néhány percig pihenni, majd a tésztát kb. fél cm vastag téglalappá nyújtjuk, ráhalmozzuk a tölteléket és hosszanti irányban háromba hajtjuk (először az alsó részét hajtjuk fel, majd erre borítjuk a felső részt). Az így nyert töltött sávot éles késsel 2 cm széles szeletekre vágjuk, megcsavarjuk őket és sütőpapirral ellátott tepsibe tesszük, megkenjük a felvert tojással és előmelegített, forró sütőben kb. 10-15 perc alatt készre sütjük. Az időközben elkészített mázat (összekeverjük a cukrot a citromlével, majd hozzáadjuk a mákot) a még meleg süteményekre kenjük és így kínáljuk.


A fázisfotókat itt megtaláljátok.
Jó étvágyat! 
 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design