Click Here For Free Blog Templates!!!
Blogaholic Designs

Pages

2013. június 17., hétfő

Citromfüves sütemény



Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj, 1-1 teáskanál sütőpor és reszelt citromhéj, csipetnyi só. A krémhez: 10 dkg tehéntúró, 1 citrom leve, 10 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 2 dl tejszin, 1 tojás, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, 2 ágacska citromfű.

Elkészítése: A piskótát a hagymányos módon készítjük el: a fehérjéket kemény habbá verjük a sóval, fokozatosan hozzáadjuk a cukrot, amivel keménnyé verjük, ezután következnek a tojások sárgái, a sütőporos liszt, végül pedig az olaj és a citromhéj. Sütőpapirral ellátott nagy tepsibe öntjük a tésztát, tetejét elsimítjuk és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük, kivéve és óvatosan kiborítva a tepsiből, hagyjuk kihűlni. Ezidő alatt elkészítjük a krémet: a tojásból, 3 evőkanál cukorból, a lisztből a tejjel egy krémet keverünk ki, amit állandóan kavargatva és kis lángon sűrűre főzünk, majd hagyjuk kihűlni. Levéve a tűzről belekeverjük a citromlevet, a vaníliás cukrot és a megmosott, apróra vágott citromfű leveleket. Amikor a krém kihűlt, összekeverjük a maradék cukorral, a túróval és a kemény habbá vert tejszínnel. Ezt a krémet kenjük a piskótára, egy tortafésűvel hullámossá „formázzuk” a tetejét és citromfű levelekkel, kockákra vágva kínáljuk.


2013. június 5., szerda

Gyors túrós sütemény



Hozzávalók: A tésztához: 4 tojás, 23 dkg cukor, 1,5 dl olaj, 1 dl tej, 30 dkg liszt, 1 tasak sütőpor. A túrós részhez: 45 dkg tehéntúró, 15 dkg cukor, 2 tojás, 3 evőkanál tejföl.

Elkészítése: A tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáöntjük az olajat, amivel tovább keverjük, végül pedig a felváltva a tésztához keverjük a sütőporos lisztet és a tejet. Csomómentesre keverjük, sütőpapirral ellátott tepsibe öntjük, majd rákanalazzuk az előzőleg összeállított túrós keveréket: a túróhoz adjuk a többi hozzávalót és összekeverjük. Most evőkanállal vagy villával márványosra keverjük a tésztát a túróval, így tesszük előmelegített sütőbe, ahol kb. 30 perc alatt készre sütjük. Miután kihűlt kockákra vágjuk és porcukorral meghintve kínáljuk.