2018. november 28., szerda

Hagymás sajtos párnácskák



Hagymás-sajtos párnácskák


Hozzávalók: 80 dkg leveles tészta, 2 nagy hagyma, 1 teáskanálnyi frissen aprított kakukkfű, 2 dl húsalaplé, 5 dkg vaj, só és bors; a tetejére felvert tojás és reszelt sajt.
Elkészítése: A forró vajban megpároljuk, majd megpirítjuk a vékony szeletekre vágott hagymát. Meghintjük a kakukkfűvel, majd felöntjük a húsalaplével és addig pároljuk, míg elfővi a levet, közben szükség szerint ízesítjük sóval és borssal. Ekkor levesszük a tűzről és hagyjuk kissé hűlni. Ezidő alatt négyzeteket vágunk ki az időközben kiolvadt és kissé kinyújtott leveles tésztából. Mindegyik kockát megkenjük felvert tojással, a közepébe teszünk egy-egy teáskanálnyi hagymát, majd a párnácskákat sütőpapírral ellátott tepsibe sorakoztatjuk és előmelegített sütőben 15 perc alatt elősütjük. A sütőből kivéve mindegyiket meghintjük kevés reszelt sajttal és a sütőbe visszatéve, további 5-10 perc alatt készre sütjük. Azonnal kínáljuk.



2018. november 24., szombat

Céklafasírt tésztával




Cékla fasírt tésztával

Hozzávalók ( 4 személyre): a fasírtokhoz 15 dkg csicseriborsó ( konzerv), 1 cékla, 5-5 dkg darált dió és zabpehely, 2 szál zöldhagyma, 1 gerezd fokhagyma, csipetnyi őrölt köménymag, só és bors; a sütéshez olaj; körítésnek spagetti/ vastag metélt, paradicsomszósz.
Elkészítése: A csicseriborsót leszűrjük, hozzáadjuk a megtisztított és lereszelt céklát, a diót, a zabpelyhet, az apróra vágott zöld- és fokhagymát, majd sóval,  borssal és őrölt köménymaggal ízesítjük és jól összegyúrjuk a masszát. Ezután diónyi nagyságú gombócokat formázunk, amiket sütőpapírral ellátott tepsibe sorakoztatunk, meglocsolunk kevés olajjal és előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Ezidő alatt megfőzzük, leszűrjük a tésztát/spagettit. A kisűlt fasírtokat a főtt tésztával és paradicsomszósszal kínáljuk.



2018. november 20., kedd

Ragacsos fahéjas tekercs




Ragacsos fahéjas tekercs

Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt, 10 dkg cukor, 2 tojás, 2,5 dl langyos tej, 1 evőkanál szárított élesztő, 2 evőkanál olaj, csipetnyi só; a mézes alaphoz 3,5 dl méz, 10 dkg dió, 10 dkg vaj; a fahéjas cukorhoz 1 evőkanál őrölt fahéj, 5 dkg vaj, 10 dkg cukor; a formák kikenéséhez vaj.
Elkészítése: 1. Előkészítjük a hozzávalókat.
2. A lisztben elkeverjük a cukrot és az élesztőt,  majd hozzáadjuk a langyos tejjel összekevert tojást, az olajat és a sót.
3. A tésztát jól kidolgozzuk, majd letakarjuk háztartási fóliával, azután pedig egy tiszta konyharuhával és hagyjuk kétszeresére kelni.
4. Ezidő alatt a mézes alaphoz felolvasztjuk a vajat és a mézzel elkevert dióhoz adjuk; a cukrot összekeverjük a fahéjjal; a vajat felolvasztjuk.
5. A mézes keveréket egyenletesen elosztjuk két kisebb ( vagy egy nagyobb), előzőleg vajjal kikent formában.
6. Az időközben megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, 1 cm vastagságúra nyújtjuk, majd megkenjük az olvasztott vajjal, azután pedig meghintjük a fahéjas cukorral.
7. Ezután a tésztát minél szorosabban felcsavarjuk, szeletekre vágjuk ( kb. 16 szelet lesz ebből az adagból).
8. A tekercseket a formákban levő mézes alapra helyezzük és ujból letakarjuk, hagyjuk 30 percig kelni.
9. Ezután előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk 15 percig hűlni, majd egy lapos tálra borítjuk és kínáljuk.



2018. november 17., szombat

Vaníliás karikák



Vaníliás karikák

Hozzávalók: 6 tojás, 30 dkg cukor, 25 dkg vaj, 80 dkg liszt, 2 teáskanál sütőpor, 2 teáskanál vanília kivonat, csipetnyi só; a tetejére olvasztott csokoládé és színes szórócukor.
Elkészítése: Habosra keverjük a cukrot a vajjal, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, mindegyikkel jól kikeverjük, ezután hozzáadjuk a vanília kivonatot, végül pedig a sóval és a sütőporral átszitált lisztet a tésztához adjuk és jól kidolgozzuk. A tészta puha, de nem ragadós kell legyen. Ezután két részre osztjuk; mindegyiket vékonyra kinyújtjuk, majd egy-egy nagyobb és kisebb pogácsa szaggatóval kiszúrjuk. A karikákat sütőpapíros tepsibe sorakoztatjuk és előmelegített sütőben 15-20 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd olvasztott csokoládéba mártjuk és azonnal megszórjuk színes szórócukorral. Hagyjuk dermedni, majd kínáljuk.


2018. november 14., szerda

Brokkolis sajtos makaróni




Brokkolis sajtos makaróni

Hozzávalók ( 4 személyre): 25-25 dkg brokkoli és tészta, 3,5 dl tej, 3,5 dl tejszín, 15 dkg sajt, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2-2 evőkanál vaj és liszt, 1 teáskanál mustár, só és bors.

Elkészítése: Elkészítjük a sajtos szószt: a felolvasztott vajon üvegesre pároljuk a hagymát és a fokhagymát, majd meghintjük a liszttel, lassanként hozzáöntjük a tejet és a tejszínt, folytonosan kavargatva, majd sóval, borssal és a mustárral ízesítve 3-4 perc alatt besűrítjük. Közben a brokkolit egy mikrózható edénybe tesszük, meglocsoljuk 3 evőkanál vízzel, lefedjük egy kistányérral és mikrohullámú edényben 3-4 perc alatt megpároljuk. A szószhoz adjuk a lereszelt sajtot, az időközben megfőtt és leszűrt tésztát és a brokkolit, összekeverjük és tálaljuk.






2018. november 10., szombat

Zöldséges húsgombóc leves



Zöldséges húsgombóc leves

Hozzávalók ( 6 személyre): A húsgombócokhoz: 50 dkg darált hús, 1 evőkanál rizs, 1 kisebb hagyma, fél csokor zöldpetrezselyem, só, bors, pirospaprika, ételízesítő; a leveshez 3 sárgarépa, 1-1 szál pasztinák és petrezselyemgyökér, 2 krumpli, 1 hagyma, 3 evőkanál rizs, 3 evőkanál télire eltett lecsó ( vagy 2 fagyasztott paradicsom és 1 zöldpaprika), fél csokor zöldpetrezselyem, só és bors; a tálaláshoz tejföl.

Elkészítése: Először a húsgombócokat készítjük el, amikhez a darált húst a rizzsel, a nagyon apróra vágott hagymával és zöldpetrezselyemmel összekeverjük, majd ízesítjük. Ezután kisebb dió méretű gombócokat formázunk, ezeket egy  tálcára rakosgatjuk. Időközben vizet teszünk forrni és amikor fő, beletesszük az apróra vágott hagymát és a gombócokat. Hagyjuk kevés ideig főni, majd beletesszük az apróra vágott zöldségeket, később pedig a lecsót/az apróra vágott paradicsomot és paprikát. Sóval és borssal ízesítjük és addig főzzük, míg majdnem puhára főnek a zöldségek és a gombócok. Ekkor a levesbe tesszük a rizset és az apróra vágott zöldpetrezselyem felét. Ezután készre főzzük, majd megszórjuk a megmaradt zöldpetrezselyemmel és azonnal lefedjük, levesszük a tűzről. Tejföllel tálaljuk.




2018. november 7., szerda

Lekváros pogácsa



Lekváros pogácsa

Hozzávalók: 22 evőkanál liszt, 8-8 evőkanál olvasztott zsír és porcukor, 3 tojás, 1 teáskanál szalagáré, csipetnyi só; a töltéshez baracklekvár, a tetejére 10 dkg csokoládé és 3 evőkanál olaj.

Elkészítése: A porcukorral, szalagáréval és sóval összekevert lisztbe mélyedést formázunk, bele tesszük a kissé felvert tojásokat és a zsírt, a tésztát összeállítjuk, majd gyorsan összegyúrjuk, ezután pedig lisztezett felületen kinyújtjuk. Kis pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk, majd sütőpapíros tepsibe helyezve, előmelegített sütőben világosra sütjük a kis pogácsákat. Miután kihűltek, kettőt-kettőt összeragasztunk baracklekvárral, majd lecsorgatjuk az  -olvasztott és olajjal összekevert- csokival, hagyjuk kissé dermedni és kínáljuk.



2018. november 4., vasárnap

Sárgaborsóleves sertéshússal




Hozzávalók ( 8 személyre): 50 dkg sertéshús, 15 dkg sárgaborsó, 5 krumpli, 2 sárgarépa, 1 hagyma, 4 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, zöldpetrezselyem.

Elkészítése: Az egy éjszakára beáztatott sárgaborsót a kockákra vágott hússal együtt főni tesszük kb. 3,5-4 liter vízben, amit sóval és borssal ízesítettünk. Csendes tüzön főzzük, mint a húslevest, közben többször levesszük róla a habot. Időközben a krumplit kockákra- az egyik sárgarépát pedig vékony szeletekre vágjuk. Amikor a borsó át van főve, a levesbe tesszük a krumplit és a sárgarépát és további kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Közben az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a megmaradt és lereszelt sárgarépát, együtt tovább pároljuk, majd hozzákeverjük a nagyon apróra vágott fokhagymát is és együtt készre pároljuk. Meghintjük egy evőkanálnyi frissen aprított zöldpetrezselyemmel, majd ezt a keveréket a levehez adjuk. Addig főzzük a levest, míg minden hozzávaló szépen megpuhul, időközben ellenőrizzük az étel sósságát és ha szükséges még ízesítjük. Amikor a leves készen van, levesszük a tűzről és meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel és kínáljuk.




2018. augusztus 29., szerda

Mentás csokis fagyi




Mentás csokis fagyi

Hozzávalók: 5 dl tejszín, 40 dkg sürített tej, 30 dkg csokoládé ( 20 dkg apróra-, 10 dkg durvára vágva), 1 csokor menta.
Elkészítése: A mentaleveleket felaprítjuk, majd beletesszük a forráspontig hevített tejszínbe. Az edényt levesszük a tűzről, lefedjük és így hagyjuk 2-3 percig. Ezután leszűrjük a tejszínt, ráöntjük az apróra vágott csokoládéra, hagyjuk 1 percig állni, majd addig keverjük, míg a csokoládé teljesen elolvadt. Ezután hozzáadjuk a sürített tejet, jól összekeverjük, majd egy sütőpapírral ellátott püspökkenyér-formába ( vagy bármilyen fagyasztható edénybe) öntjük a keveréket és hagyjuk kihűlni. Ezután fagyasztóba tesszük és hagyjuk félig megdermedni. Ez kb. 1-2 óra. Ezután a fagyasztóból kivesszük, a formából kiborítjuk, majd hozzákeverjük a durvára vágott csokoládét, miután ujból az edénybe tesszük és a fagyasztóban teljesen megfagyasztjuk. Tálalás előtt fél órával kivesszük, adagoljuk és kínáljuk.




2018. augusztus 26., vasárnap

Tehéntúrós hajtogatott sütemény



Túrós hajtogatott sütemény

Hozzávalók: 80 dkg tehéntúró, 25 dkg vaj, 4 tojás, 60 dkg liszt, 1 tasak sütőpor, csipetnyi só; a formázáshoz kb. 15-20 dkg cukor.
Elkészítése: A száraz túrót szétmorzsoljuk a vajjal, majd hozzáadjuk a tojást és a sós, sütőporos lisztet. A tésztából puha, rugalmas tésztát gyúrunk, amit enyhén lisztezett felületen kb. 4 mm vastagságú lappá nyújtunk. 8 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval köröket vágunk ki a tésztából. A kristálycukrot egy lapos tálba/tányérba szórjuk. A tészta-kör egyik oldalát belemártjuk a cukorba, majd a cukros oldalával befele félbehajtjuk, így egy félholdat kapunk. A félhold egyik oldalát ugyancsak cukorba mártjuk és ugyancsak a cukros oldalával befele ujból félbehajtjuk, majd az így kapott „háromszög” egyik oldalát is cukorba mártjuk és a cukros oldalával felfele  sütőpapíros tepsibe rakosgatjuk. Igy járunk el az összes tészta-körrel. A maradék tésztát összegyúrjuk, kinyújtjuk, köröket szaggatunk ki belőle, amelyeket a fentebb leírt módon formázunk és tepsibe sorakoztatunk. A süteményt előmelegített sütőben kb. 30-45 perc alatt készre sütjük, majd kihűlés után kínáljuk. 



2018. augusztus 23., csütörtök

Csirkemelles kolbászos rizs



Csirkemelles, kolbászos rizs

Hozzávalók ( 4 személyre): 1 egész csirkemell, 20 dkg kolbász, 20 dkg rizs, 7-8 dl húsalaplé, fél-fél piros és zöld/sárga paprika, 10 dkg reszelt sajt, 1 hagyma, 3 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors, petrezselyemzöld; a tetejére paradicsom, zöldhagyma és kevés reszelt sajt.
Elkészítése: 2 evőkanál olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk az ugyancsak apróra vágott fokhagymát és tovább pároljuk még 2 percig. Ekkor adjuk hozzá a kisebb darabokra vágott húst és a vékony szeletekre vágott kolbászt. Együtt pároljuk míg a hús kifehéredik, ekkor adjuk hozzá az apróra vágott paprikát, összekeverjük és további 2 percig pároljuk. Most hozzáadjuk a rizst és felöntjük a húsalaplével, szükség szerint sóval és borssal ízesítjük. Kis lángon felforraljuk és addig főzzük, míg a rizs megpuhul. Most meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel és a fele reszelt sajttal. Összekeverjük és lefedve, levesszük a tűzről. Tálalás előtt megszórjuk a megmaradt reszelt sajttal, majd tetejére halmozzuk a szeletekre vágott paradicsomot, az apróra vágott zöldhagymát és tálaljuk.






2018. augusztus 7., kedd

Fűszeres csirkemell mentás rizssalátával




Hozzávalók ( 4 személyre): A húshoz: 50 dkg csirkemell, 1 dl fehérbor, 1-1 evőkanál citromhéj és morzsolt kakukkfű, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, só és bors; a salátához 25 dkg rizs, 3-3 paradicsom, salátauborka és zöldhagyma, 10 dkg feta sajt, 1 gerezd fokhagyma, 1-1 kisebb csokor petrezselyemzöld és menta, 2 evőkanál citromlé, 3 evőkanál olaj, só és bors.

Elkészítése: A húst szeletekre vágjuk, majd sóval, borssal, citromhéjjal, kakukkfűvel, apróra vágott fokhagymával, olajjal ízesítjük és egy olajozott tűzálló tálba tesszük, majd előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk 5 percig pihenni. Közben a rizst sós vízben megfőzzük, majd leszűrjük. Ezidő alatt a paradicsomot, uborkát, zöldhagymát kisebb darabokra-, a fokhagymát, mentát és petrezselyemzöldet pedig apróra vágjuk. A leszűrt, átöblített rizshez adjuk a felaprított zöldségeket és zöldfűszereket, az elmorzsolt sajtot, majd a citromlével, olajjal, szükség szerint sóval és borssal ízesítve átkavarjuk és a kisült csirkemell-szeletekkel kínáljuk. 



2018. augusztus 3., péntek

Sütés nélküli barackos sajttorta





Hozzávalók: Az alaphoz 15 dkg keksz, 2 evőkanál kókuszreszelék, 6 dkg barna cukor, 7 evőkanál vaj, felolvasztva; a krémsajtos réteghez 10 dkg fehér csokoládé, 25 dkg natúr krémsajt ( Mascarpone), 2 dl tejszín, 15 dkg porcukor, 4 barack; a tetejére 50 dkg barack, 50 ml víz, 3 evőkanál cukor.

Elkészítése: A kekszet összetörjük, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket, a cukrot és az időközben felolvasztott vajat. Összekeverjük és egy 20 cm átmérőjű tortaforma aljába nyomkodjuk, majd a formát hűtőszekrnyben tartjuk felhasználásig. A krémsajtos réteghez a megtisztított barackot kisebb kockákra vágjuk, majd nagyon kevés vízzel roppanósra pároljuk, majd leszűrjük és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezidő alatt a csokoládét felolvasztjuk, a tejszínt pedig kemény habbá verjük. Most a krémsajtot a porcukorral jól kikavarjuk, majd hozzáadjuk a csokoládét, a leszűrt, kihűlt barackot, végül pedig ezt a krémet a tejszínhabbal lazítjuk. Ezt a krémet öntjük a formában levő kekszes alapra, majd a formát ismét hűtőszekrénybe tesszük és ott tartjuk másnapig. Másnap a formából óvatosan kiemeljük a tortát és tetejére halmozzuk a következőképpen elkészített barackot: a barackokat megtisztítjuk és nem túl vastag szeletekre vágjuk. Hozzáadjuk a cukrot és a vizet, majd kis lángon épp csak áttetszőre pároljuk. Ekkor a legszebb szeleteket kivesszük és félretesszük, a többi barackot pedig botmixerrel pűrésítjük és addig higítjuk vízzel, míg hígabb dzsem állagú pépet kapunk. A barack szeleteket a torta tetejére rakosgatjuk, majd leöntjük a barack péppel. Hagyjuk kissé állni, majd szeletekre vágjuk és kínáljuk.



2018. június 25., hétfő

Málnás kakaós szelet



Hozzávalók: A kakaós tésztához: 8 tojás, 30 dkg cukor, 25 dkg vaj, 10 dkg kakaó, 20 dkg liszt, 2 teáskanál vanília kivonat, csipetnyi só; a krémsajtos réteghez 45 dkg natúr krémsajt, 15 dkg cukor, 2 tojás, 15 dkg málna, 5 dkg zabpehely, kevés (kb. 1 dl) forró tej, 6 evőkanál liszt, 1 teáskanál vanília kivonat, csipetnyi só; a tetejére porcukor, málna és menta/citromfű levelek.


Elkészítése: Először összekeverjük a kakaós tésztához a kakaót a liszttel és a sóval; a zabpelyhet leforrázzuk a forró tejjel, majd félretesszük. Habosra keverjük az egész tojásokat a cukorral, hozzáadjuk az időközben felolvasztott vajat és a vanília kivonatot, majd a lisztes keverékkel csomómentesre keverjük. Felét sütőpapírral ellátott tepsibe öntjük, erre halmozzuk a következő keveréket: a krémsajtot jól kikeverjük a cukorral, egyenként hozzáadjuk a tojásokat, a vanília kivonatot, a sót, majd a lisztet, végül pedig a beáztatott zabpelyhet. Összekeverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a málna szemeket. Erre a krémsajtos rétegre öntjük a megmaradt kakaós tésztát, amit egy villa segítségével kissé összekeverünk. Előmelegített sütőben a süteményt kb. 45 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd tetejét porcukorral meghintjük, kockákra vágjuk, végül pedig málnával és citromfű levéllel díszítve kínáljuk.




2018. május 17., csütörtök

Sonkás leves



Hozzávalók ( 6 személyre): kb. 35-35 dkg fehér szárazbab és maradék főtt sonka, 2 l húsalaplé, 2-2 sárgarépa és zellerszár, 1-1 pasztinák és hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 2 babérlevél, köménymag, só, bors, zöldpetrezselyem.

Elkészítése: A szárazbabot előző este bő, hideg vízbe áztatjuk, másnap pedig puhára főzzük. A zöldségeket kisebb kockákra vágjuk. Ezután a forró olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a sárgarépát és a zellert, együtt pároljuk kb. 3 percig. Ezután hozzáadjuk a fokhagymát, a kockákra vágott sonkát és a pasztinákot, a babérlevéllel ízesítjük és felöntjük az alaplével. A levest felforraljuk, majd közepes lángon kb. 30 percig főzzük, ekkor adjuk hozzá a leszűrt babot, a köménymagot és szükség szerint sóval, borssal ízesítve további kb. 30 perc alatt készre főzzük. Végül apróra vágott zöldpetrezselyemmel meghintjük és kínáljuk.


2018. május 5., szombat

Kolbászos zöldséges sült krumpli



Hozzávalók ( 4 személyre): 1 kg krumpli, 25-25 gomba és füstölt kolbász, 1 kalifoniai piros paprika, 1 hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 50 ml olaj, só, bors, petrezselyemzöld; az edény kikenéséhez olaj.

Elkészítése: A megtisztított és kockákra vágott krumplit  bő, sós vízben 5 percig előfőzzük, majd leszűrjük. Közben a gombát, a kolbászt, a paprikát és a hagymát felszeleteljük, a fokhagymát nagyon apróra vágjuk. Egy nagyobb tálban összekeverjük a hagymát, paprikát, gombát, az olajat, a fokhagymát, majd sóval, borssal és kevés apróra vágott petrezselyemzölddel ízesítjük. Ezután adjuk hozzá az előfőzött krumplit és a kolbászt, összekeverjük, majd egy nagy tepsibe öntjük  ( lehetőleg minél nagyobb legyen, hogy ne több rétegben legyenek a zöldségek) és előmelegített sütőben 30 percig sütjük úgy, hogy félidőben egyszer megkavarjuk a zöldségeket. A sütőből kivéve meghintjük apróra vágott petrezselyemzölddel és kínáljuk.

2018. május 2., szerda

Sütőben sült oldalas


Hozzávalók ( 6 személyre): 1,5 kg friss oldalas, 1 evőkanál fagyos zsír, 2 hagyma, 1 nagy fej fokhagyma, olaj, só és bors; körítésnek krumplipűré.


Elkészítése: Az oldalast mindegyik oldalán jól besózzuk és kb. 4 órát hagyjuk állni, hideg helyen. Ezután egy olajjal kikent tűzálló tálba tesszük, bevagdossuk a bőrét, majd jól beborsozzuk és majdnem mindegyik vágásban elrejtünk egy-egy félbe vágott fokhagyma gerezdet. Ezután az időközben felolvasztott zsírral leöntjük, megszórjuk a vékony karikákra vágott hagymával, köré szórjuk a megmaradt fokhagyma gerezdeket, majd az edényt letakarjuk alufóliával és 180 fokos sütőbe tesszük, ahol kb. 2 órán keresztül sütjük. Ezidő alatt szépen átsül és kellően meg is pirul. A sütőből kivéve hagyjuk kicsit pihenni, majd szeletekre vágjuk; végül krumplipűrével és tetszés szerinti savanyúsággal/salátával kínáljuk.


2018. április 30., hétfő

Tavaszias virág kekszek


Hozzávalók: 35 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 40 dkg liszt, 3 evőkanál citromlé, csipetnyi só; a ragasztáshoz eperlekvár, a tetejére porcukor.


Elkészítése: Habosra keverjük a vajat a porcukorral, hozzáadjuk a citromlevet is, majd pedig a sóval átszitált lisztet is hozzákeverjük. Enyhén lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, tetszés szerinti formákkal kiszúrjuk, majd 180 fokos sütőben 12-15 perc alatt készre ( világosra) sütjük. Ezután két-két kekszet lekvárral összeragasztunk, kihűlés után tetejüket porcukorral meghintjük és máris kínáljuk.


2018. április 28., szombat

Túrós béles citrommázzal


Hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 10 dkg cukor, 1 evőkanál tejföl, 2 tojássárgája, késhegynyi sütőpor, csipet só; a töltelékhez 1 kg túró, 20 dkg cukor, 3 tojás, 5 dkg vaj, 1 teáskanál vanília kivonat, 10 dkg mazsola, 1-2 evőkanál búzadara, fél citrom reszelt héja; a citrommázhoz 30 dkg porcukor, 1/4 citrom leve, 2 dkg vaj; a tepsihez olaj és liszt.


Elkészítése: A lisztet a margarinnal összemorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot, sütőport, majd a tojássárgákkal és a tejföllel összegyúrjuk. 2 részre osztjuk, úgy, hogy egyik rész kissé nagyobb legyen. Ebből lesz az alsó lap.. Kinyújtjuk akkorára, hogy a kiolajozott és kilisztezett tepsi oldalait is kibélelhessük vele. Megszórjuk búzadarával. A tölteléket elkészítjük: a túrót áttörjük. A cukor felét kikavarjuk a vajjal, hozzákeverjük tojássárgákat, vaníliát és citromhéjat. A tojások fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, ezt majd lazán belekeverjük a túrókrémbe. A tölteléket a tepsibe töltjük, elsimítjuk. Kinyújtjuk a felső lapot, ráhelyezzük a töltelékre, a széleit vissza/aláhajtjuk, tetejét villával átszurkáljuk. Előmelegített sütőbe tesszük és 180 fokon kb. 30-40 percig sütjük,  amíg rózsaszínű lesz a teteje. Amikor kihűlt, rákenjük a citrommázat, amihez a hozzávalókat jól kikeverjük. Végül a süteményt szeletekre vágva kínáljuk


2018. április 21., szombat

Tejszínes sajtos brokkoli krémleves



Hozzávalók ( 4 személyre): 75 dkg brokkoli, 1,5 l húsalaplé, 5 dl tejszín, 10 dkg reszelt sajt, 3 evőkanál vaj, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál liszt, só és bors; a tálaláshoz reszelt sajt és tejföl.

Elkészítése: A felolvasztott vajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk az ugyancsak apróra vágott fokhagymát, együtt még 1 percig pároljuk, majd megszórjuk a liszttel, összekeverjük, ezután pedig felöntjük a húsalaplével és a tejszínnel. A levest felforraljuk, majd hozzáadjuk a rózsáira darabolt brokkolit és hagyjuk 4 percig főni. Ekkor kiveszünk 4 csinosabb rózsa brokkolit ( ezt használjuk majd a tálaláshoz), a többit pedig tovább főzzük, míg a brokkoli puhára fő ( kb. 15 perc). Ekkor a levest botmixerrel pűrésítjük, visszatesszük a tűzről és felforraljuk. Levéve a tűzről azonnal megszórjuk a sajttal, majd sóval és borssal ízesítjük. Tálaláskor kevés tejföllel, sajttal és a félretett brokkolival kínáljuk.


2018. április 18., szerda

Mazsolás sárgarépakenyér


Hozzávalók ( 2 rúdhoz): 50 dkg liszt, 40 dkg cukor, 4 tojás, 3,5 dl tejföl, 2,5 dl olaj, 15 dkg mazsola, 2 nagyobb vagy 3 kisebb sárgarépa lereszelve, 2,5 teáskanál sütőpor, 2 teáskanál őrölt fahéj, fél teáskanál só; a tetejére porcukor.

Elkészítése: 1. Előkészítjük a hozzávalókat.
2. Habosra keverjük a tojásokat a cukorral.
3. Ehhez a krémhez adjuk a tejfölt és az olajat.
4. Összekeverjük a lisztet a sóval, a sütőporral és a fahéjjal.
5. A lisztes keveréket több adagban hozzáadjuk a tojásos keverékhez.
6. Végül a mazsolát és a sárgarépát is a masszáboz adjuk.
7. A masszát egyenletesen elosztjuk két, sütőpapírral ellátott püspökkenyér formában, majd előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt a kenyereket készre ( tűpróbáig) sütjük.
8. A sütőből kivéve a kenyereket hagyjuk a formában kihűlni.

Tálalás előtt tetejüket meghintjük porcukorral, majd szeletekre vágva kínáljuk. 
  

2018. április 14., szombat

Fokhagymás kelt bukta


Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2 evőkanál szárított élesztő, 4 dl langyos víz, 2,5 evőkanál olaj, csipetnyi cukor, 2 teáskanál só; a fokhagymás vajhoz 15 dkg vaj, 3 evőkanál reszelt sajt, 3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanálnyi frissen aprított petrezselyemzöld, csipetnyi só.


Elkészítése: A liszthez keverjük a cukrot és az élesztőt, majd hozzáadjuk a sóval elkevert vizet és elkezdjük kidolgozni a tésztát, közben adva hozzá az olajat. Jól kidagasztjuk a tésztát, majd meleg helyen, letakarva hagyjuk kétszeresére kelni. Amikor a tészta megkelt, nagyobb diónyi gombócokra osztjuk. Mindegyik gombócból egy kb. 15 cm hosszú rudat sodrunk, majd a rudakból csomót kötünk. Az így kapott csomókat sütőpapírral ellátott tepsibe sorakoztatjuk és hagyjuk kelni 20 percig. Ezidő alatt felolvasztjuk a vajat, majd hozzáadjuk a sót, a sajtot, a nagyon apróra vágott fokhagymát és a petrezselyemzöldet; összekeverjük. Ezzel az olvasztott vajjal kenjük meg a csomókat, mielőtt a tepsit 180 fokos sütőbe tesszük, majd kb. 10-12 perc alatt készre sütjük. Még forrón ujból megkenjük a vajjal, hagyjuk langyosra hűlni és kínáljuk. 



2018. április 11., szerda

Sütés nélküli citromos sajttorta



Hozzávalók: az alaphoz 25 dkg keksz, 6,5 dkg vaj; a sajtkrémes réteghez 70 dkg natúr krémsajt, 2 dl tejföl, 40 dkg sürített tej, 80-80 ml tej és citromlé, 20 g porzselatin- minden összetevő szobahőmérsékletű kell legyen; a tetejére 3 dl tejszín, 2 keksz, citromszeletek.


Elkészítése: Az alaphoz felolvasztjuk a vajat és összekeverjük az időközben szétmorzsolt keksszel, majd ezt a keveréket egy 23 cm átmérőjű, sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaforma aljába simítjuk, ezután pedig hűtőszekrényben tartjuk felhasználásig. Időközben a zselatint beáztatjuk a tejbe; ezidő alatt a krémsajtot összekeverjük a tejföllel, a sürített tejet pedig a citromlével. Majd a krémsajthoz adjuk a sürített tejet és az időközben felolvasztott zselatint és jól összekeverjük a kapott krémet. Ezt a krémet a kekszes alapra öntjük és a tortát hűtőszekrényben dermesztjük legalább 4 órán keresztül, de még jobb, ha egy egész éjszakát a hűtőszekrényben tartjuk. Másnap a torta tetejét az időközben habbá vert tejszínnel, a szétmorzsolt keksszel és citromszeletekkel diszítjük, végül szeletekre vágjuk és kínáljuk.


2018. április 8., vasárnap

Kakukkfüves keksz


Hozzávalók: 20 dkg liszt, 6 evőkanál nagyon finomra őrölt kukoricaliszt, 20 dkg cukor, 2 tojás, 1,2 dl olívaolaj, 1 evőkanál citromlé, 1-1 teáskanál sütőpor és citromhéj, 2 evőkanálnyi felaprított kakukkfű, csipetnyi só; a mázhoz 25 dkg fehér csokoládé, 50 ml tejszín, 3 evőkanál olaj; a tetejére kakukkfű.

Elkészítése: Külön összekeverjük a lisztet a kukoricaliszttel, a sóval, a sütőporral és a kakukkfűvel. Ezután a tojásokat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk az olajat, citromlevet és héjat, majd a lisztes keverékkel épp csak addig keverjük, míg a tészta összeáll, de ne kavarjuk túl! Most pedig diónyi nagyságú gombócokat formázunk a tésztából, amiket sütőpapírral ellátott tepsibe sorakoztatunk és forró sütőben kb. 15 perc alatt szép világosra sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni. Ezidő alatt felolvasztjuk a csokoládét, majd hozzákeverjük a tejszínt és az olajat, majd ebbe a mázba mártogatjuk a sütik tetejét, megszórjuk az apróra vágott kakukkfűvel és így hagyjuk teljesen kihűlni, végül pedig tálaljuk.



2018. március 24., szombat

Tavaszi spenóttekercs


Hozzávalók ( 1 rúdhoz): 4 tojás, 5 evőkanál liszt, 20 dkg friss spenót, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só; a krémhez 20 dkg tehéntúró, 10 dkg natúr krémsajt, 1 piros paprika, 10 dkg sonka, 5 dkg vaj, 2 evőkanál tejföl, só és bors.

Elkészítése: Először leforrázzuk a spenótot, ezután leszűrjük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd nagyon apróra felvágjuk. Külön kemény habbá verjük a tojásfehérjéket a sóval, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, a spenótot, végül pedig a sütőporral átszitált lisztet. Egy piskótaszerű tésztát kapunk, amit sütőpapírral ellátott tepsibe öntünk és 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre ( tűpróbáig) sütjük. A sütőből kivéve azonnal feltekerjük és így hagyjuk kihűlni. Ezidő alatt elkészítjük a krémet: ehhez nagyon apróra vágjuk a sonkát és a paprikát, majd jól kikeverjük a túrót a krémsajttal, a vajjal, hozzáadjuk a tejfölt, a sonkát és a paprikát, végül sóval és borssal ízesítjük. Ezzel a krémmel töltjük meg a kicsavart spenótos piskótát, óvatosan feltekerjük, háztartási fóliába csomagoljuk és hűtőszekrényben tartjuk tálalásig. Ekkor szépen felszeleteljük és tálaljuk.


2018. március 21., szerda

Epres Panna Cotta

  
Hozzávalók ( 5 személyre): 3,5 dl tejszín, 1,5 dl tej, 10 g zselatinpor, 6 dkg cukor, 1 teáskanál vanília kivonat; az eper öntethez 40 dkg friss eper, 10 dkg cukor, 2-2 evőkanál víz és citromlé; a diszítéshez eper.

Elkészítése: A zselatint beáztatjuk 3 evőkanál hideg vízbe. Ezalatt a tejszínt és a tejet a cukor hozzáadásával forráspontig hevítjük, majd levéve a tűzről, hozzáadjuk a vanília kivonatot. Hagyjuk állni még kb. 2 percig, ezután feloldjuk benne a zselatint, folytonosan kavargatva, míg a zselatin teljesen elolvad. Ekkor hideg vízzel kiöblített formákba adagoljuk, hagyjuk kihűlni, majd hűtőszekrényben tartjuk felhasználásig. Az eper öntethez a friss, megtisztított epret a cukorral és a vízzel felfőzzük, többször megkavargatva és kis lángon addig főzzük, míg az öntet kissé besűrűsödik. Ekkor levéve a tűzről egy finom szűrőn átszűrjük és hagyjuk kihűlni. Az időközben megdermedt Panna Cottákat kiborítjuk egy lapos tányérra, köré öntjük az öntetet, majd eperrel diszítjük és azonnal tálaljuk.


2018. március 18., vasárnap

Savanyú káposztás krumplisaláta




Hozzávalók ( 4 személyre): 1 kg héjában főtt krumpli, 2 lilahagyma, 20 dkg savanyú káposzta, 2 dl forró víz, 6 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál ecet, só, bors, 1 csokor petrezselyemzöld.

Elkészítése: A megtisztított lilahagymát vékony szeletekre vágjuk, ízesítjük sóval és az ecettel, majd ráöntjük a forró vizet és így hagyjuk állni 10 percig, aztán leszűrjük. Ezidő alatt megtisztítjuk és nem túl vastag szeletekre vágjuk a krumplit, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, a jól kifacsart savanyú káposztát, a leszűrt lilahagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet, majd az olajjal, sóval és borssal ízesítve óvatosan összekeverjük és azonnal kínáljuk.



2018. március 15., csütörtök

Sajtos kifli


Hozzávalók: 70 dkg liszt, 2 tojás, 2 dl aludttej, 1 dl olaj, csipetnyi cukor, 1,5 evőkanálnyi szárított élesztő, csipetnyi só; a kenéshez 20 dkg margarin, 1,5 teáskanál só, 1 tojás; a szóráshoz szezámmag, reszelt sajt.

Elkészítése: A lisztben elkeverjük a cukrot és az élesztőt; külön összekeverjük a langyos aludttejet az olajjal, a felvert tojásokkal és a sóval, majd ezt a keveréket a liszthez adjuk és jól kidolgozzuk a tésztát, aztán pedig letakarva, meleg helyen kétszeresére kelesztjük. Közben összekeverjük a puha margarint a sóval. Miután megkelt, a tésztát enyhén lisztezett felületen átgyúrjuk, majd 8 részre osztjuk, ezekből gombócokat formázunk. Mindegyik gombócot vékony, kerek lappá nyútjuk. Egyszerre két lappal dolgozunk: egyik lapot vékonyan megkenjük a sós margarinnal, ráhelyezzük a másik lapot, majd a sodrófával kissé átnyújtjuk. Ezután cikkekre vágjuk, kiflikké sodorjuk és sütőpapírral ellátott tepsibe sorakoztatjuk, ott hagyjuk kelni további 30 percig. Ugyanígy járunk el a megmaradt tésztadarabokkal is. Miután megkeltek, a kifliket megkenjük felvert tojással, meghintjük szezámmaggal/reszelt sajttal és 180 fokos sütőben szép pirosra sütjük.



 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design