2019. szeptember 28., szombat

Töltött cukkini csónakok



Hozzávalók ( 4 személyre): 2 cukkini, 20 dkg főtt rizs, 15 dkg sült kolbász, 10 dkg sajt, 1 kaliforniai piros paprika, 2 zöldhagyma, olaj, só, bors, pirospaprika.

Elkészítése: A cukkinit lapjában félbevágjuk; az aljából is levágunk egy cékony szeletet, hogy később ne boruljon fel. Húsát kikaparjuk, vigyázva, hogy hagyjunk egy kb. fél cm-es peremet. A cukkinit sóval és borssal meghintjük, majd egy mikrózható edénybe tesszük. Az edény fedőjével vagy sütőpapírral lefedjük és legmagasabb fokozaton kb. 5 perc alatt roppanósra pároljuk a cukkinit. Kivéve hagyjuk kihűlni. Közben elkészítjük a tölteléket, amihez apróra vágjuk a zöldhagymát. A fehér részét kevés olajban üvegesre pároljuk, hozzáadjuk az apró kockákra vágott piros paprikát, együtt további 2 percig pároljuk. Ekkor adjuk hozzá a főtt rizset és a kisebb darabokra vágott kolbászt, majd szükség szerint sóval, borssal és pirospaprikával ízesítve jól felforrósítjuk. A cukkinit sütőpapírral ellátott tepsibe tesszük, megtöltjük a rizses töltelékkel, megszórjuk reszelt sajttal és 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a sajt elolvad a tetején. A sütőből kivéve megszórjuk a felaprított zöldhagymával és azonnal kínáljuk.    



2019. szeptember 25., szerda

Kolbászos tortilla pizza



Hozzávalók ( 4 személyre): 4 tortilla, 1 zöldpaprika, 25 dkg füstölt kolbász, 15 dkg lap/ bármilyen reszelt sajt, 3 evőkanál paradicsompaszta, 2 gerezd fokhagyma, só és bors.

Elkészítése: A paradicsompasztához adjuk a felaprított fokhagymát, majd sóval és borssal ízesítve összekeverjük. A paprikát vékony csíkokra, a kolbászt karikákra vágjuk. Egy-egy tortillát sütőpapírral ellátott tepsire teszünk, megkenjük a fokhagymás paradicsompasztával, megszórjuk a sajttal, majd elrendezzük rajta a paprika csíkokat és kolbász karikákat. 180 fokos sütőben max. 8-10 percig sütjük. Forrón kínáljuk.



2019. szeptember 22., vasárnap

Citromos aprósütemény



Hozzávalók: 30 dkg liszt, 20 dkg natúr krémsajt, 15 dkg vaj, 30 dkg porcukor, 1 tojás és 1 tojássárga, 2 citrom leve és lereszelt héja, 2 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál vanília kivonat, sárga ételfesték ( opcionális), csipetnyi só; a forgatáshoz porcukor.

Elkészítése: Átszitáljuk a lisztet a sütőporral és a sóval, majd félretesszük. Ezután habosra keverjük a vajat a krémsajttal és a porcukorral, hozzáadjuk a citromlevet és héjat, a vaíjlia kivonatot, opcionálisan az ételfestéket, majd a tojást és a tojássárgát és jól összekeverjük. Ezután fokozatosan a lisztes keveréket is a masszához adjuk; egy ragadós tésztát kapunk, amit letakarva egy éjszakára hűtőszekrényben tartunk. Másnap diónyi labdacsokat formázunk a masszából, amiket porcukorba forgatunk, majd sütőpapírral ellátott tepsibe sorakoztatunk 5 cm távolságra egymástól. 180 fokos sütőben max. 14 perc alatt készre sütjük a kekszeket. Közepük puha kell legyen; ha a szélük barnulni kezd, túl vannak sütve! A tepsiből kivéve hűtőrácsra helyezzük, hagyjuk teljesen kihűlni, majd kínáljuk.




Finom őszi leves



Hozzávalók ( 6 személyre): 4 szál mángold, 30 dkg hámozott paradicsom, 15-15 dkg főtt csicseriborsó, szárazbab és orsótészta, 1-1 kisebb főzőtök/cukkini, piros kaliforniai paprika, sárgarépa és lilahagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 l húsalaplé, 2 evőkanál olaj, só és bors.

Elkészítése: A mángold leveleit és szárát külön-külön felaprítjuk. Ugyancsak felaprítjuk a paprikát, sárgarépát, a tököt és a fokhagymát. Forró olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a mángold szárát és együtt pároljuk, közben sóval ízesítjük. Ezután felöntjük az alaplével, hozzáadjuk a paradicsomot ( levestől), a tököt, paprikát, sárgarépát, fokhagymát, majd a mikor a leves felforrt, hozzáadjuk a csicseriborsót és a babot. Összekeverve ujból felforraljuk és addig főzzük, míg a zöldségek félig puhára főttek. Ekkor adjuk a leveshez a tésztát, majd kis lángon, kevergetve tovább főzzük, közben szükség szerint ízesítjük. Amikor a tészta puhára főtt, a leveshez adjuk a mángold leveleket. Egyet rotyogtatunk rajta és lefedve, azonnal levesszük a tűzről. Melegen kínáljuk.



 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design