2012. február 16., csütörtök

Töltött leveles tészta


Egy "Kiskegyed konyhájá"-ban találtam ezt a receptet. És mivel éppen volt itthon tehéntúróm, elkészítettem. Nagyon hamar készen van és finom!


Hozzávalók: 40 dkg mélyhűtött levelestészta, 3 tojás, 10 dkg kimagozott olivabogyó, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 25 dkg tehéntúró, 2 evőkanál apróra vágott dió.
Elkészítése: A leveles tésztát hagyjuk felengedni. Két tojást keményre főzünk, az olivabogyókat feldaraboljuk, a petrezselymet apróra vágjuk. A főtt tojásokat apróra vágjuk és dióval, olivabogyókkal, a petrezselyemzölddel együtt a tehéntúróhoz adjuk, ezután sóval és borssal izesitjük. A leveles tésztát vékony lappá nyújtjuk, és derelyevágóval kb. 10x7 cm-es téglalapokat vágunk ki belőle. Mindegyik téglalap egyik felére egy kevés tölteléket teszünk, a másik felét a töltelékre borítjuk, a széleket villával jól összenyomkodjuk. Sütőpapirral ellátott tepsibe tesszük, a maradék felvert tojással megkenjük a tészta tetejét és előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt pirosra sütjük.

2012. február 9., csütörtök

Nagy-nagy kedvencünk: a hamis mézes


Egyik nagy kedvencünk ez az olcsó, hamar elkészíthető és nagyon finom sütemény.


Hozzávalók: 25 dkg+ 4 evőkanál cukor, 5 tojás, 30 dkg liszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna, meggybefőtt.
Elkészítése: A 4 evőkanál cukrot megpirítjuk és felengedjük 2 dl vízzel. Felforraljuk, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ezidő alatt a tojássárgákat krémesre keverjük 10 dkg cukorral, hozzáadjuk a szódabikarbónát, a kihűlt szirupot, aztán a lisztet, végül pedig a maradék cukorral kemény habbá vert tojásfehérjéket. Óvatosan összekeverve sütőpapirral ellátott tepsibe öntjük a masszát, megszórjuk kimagvalt meggyel és előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd porcukorral meghintve, kockákra vágva tálaljuk.

 


2012. február 7., kedd

Túrókrokett málnamártással

Újból szüneteltem itt, ugyanis vannak az ember életében olyan dolgok, események amelyeket senki be nem tervez, mégis jönnek. Csak úgy... És kénytelenek vagyunk átmenni rajtuk. Ha lehet, felemelt fejjel. Ha ez nem sikerül, akkor úgy ahogy csak lehet.

De hogy ne csak a kellemetlen dolgokról írjak, hoztam Nektek egy egyszerű, de nagyszerű édesség receptjét. Nagyon hamar elkészül és nagyon finom. Egy "Meglepetés" magazinban találtam és nagyon megtetszett, ezért azonnal ki is próbáltam.

 

Hozzávalók:  50 dkg túró, 3 tojás, 5 dkg liszt, 5 dkg zsemlemorzsa, só. A panírozáshoz zsemlemorzsa, a sütéshez 4 dl olaj. A málnamártáshoz: 20 dkg fagyasztott málna, 2 dl víz, 1 teáskanál keményítő, 2-3 evőkanál méz, 1 citrom reszelt héja.

Elkészítése: A villával összetört túróhoz adjuk a tojássárgákat, lisztet, zsemlemorzsát, csipetnyi sót adunk hozzá, jól összekeverjük és a kemény habbá vert tojásfehérjékkel fellazítjuk. Ebből a tésztából vizes kézzel ujjnyi vastag, 5-6 cm hosszú kroketteket formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk és a forró olajban pirosra sütjük. Ha elkészültek, szűrőlapáttal lecsepegtetve papirszalvétára tesszük. A mártáshoz a málnát felöntjük a vízzel, felforraljuk és besűrítjük a kevés vízzel elkevert keményítővel, majd izesitjük a mézzel és a citromhéjjal, majd levéve a tűzről hagyjuk langyosra hűlni és a krokettekkel tálaljuk.



Jó étvágyat!







2012. január 14., szombat

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!

Kb. 2 hónapja nem írtam semmit...
Nem azt mondom, hogy nem jártam "blogesztánban", igenis megnéztem a nekem kedves blogok mindegyikét, de úgy éreztem, hogy kell egy "kis-nagy" szünet.
Nagyon köszönöm az ünnepek alatti jókívánságokat mindazoknak, akik írtak nekem.
Én kívánom, hogy az új év teljen mindenkinek szeretetben, békességben, egészségben, úgy hogy -ha megérjük az év végét- amikor visszanézünk, minnél kevesebb dolgot kelljen megbánnunk...

Hoztam egy egyszerű, de nagyszerű receptet is.
Fogadjátok szeretettel :)

Meggyes felfújt



Hozzávalók: 13 dkg margarin, 20 dkg cukor, 3 tojás, 13 dkg liszt, csipetnyi só, fél tasak sütőpor, 1 üveg meggybefőtt, porcukor a szóráshoz. Margarin és zsemlemorzsa a forma kikenéséhez.

Elkészítése: A margarint habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk egyenként a tojásokat, mindegyikkel jól elkeverjük, végül pedig a liszt-só-sütőpor keveréket és a lecsöpögtetett és kimagvazott meggybefőttet is a tésztába keverjük. Egy hőálló sütőformát kikenünk margarinnal és meghintünk liszttel, majd a tésztát beleöntjük és előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt készre sütjük, majd a formában hagyjuk kihűlni. Végül porcukorral meghintve tálaljuk.


Kellemes hétvégét mindenkinek!



2011. november 16., szerda

Csokis keksz sütőtökös krémmel



Hozzávalók: 23 dkg liszt, 10 dkg kakaó, 1 csomag sütőpor, csipetnyi só, 1 evőkanál vaj, 15 dkg cukor, 5-5 dkg puha margarin és zsír, 1 tojás, 2,5 dl tej, 2 vaníliás cukor. A krémhez: 12 dkg krémsajt, 12 dkg vaj, 10 dkg cukor, 15 dkg sütőtökpűré, csipetnyi fahéj.
Elkészítése: a száraz hozzávalókat: liszt, kakaó, sütőpor, só összekeverjük. A vajat, margarint, zsírt jól összekeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a tojást, majd felváltva a tejet és a száraz hozzávalókat. Jól formázható masszát kapunk, amit kiskanállal adagolunk egy sütőpapirral ellátott tepsibe, majd előmelegített sütőbe téve kb. 12-14 perc alatt megsütünk. Időközben elkészítjük a krémet: először habosra keverjük a krémsajtot, vajat és a cukrot, ezután hozzáadjuk a sütőtökpűrét és a fahéjat. Ezzel a krémmel töltünk meg 2-2 kihűlt kekszet.

A receptet innen kölcsönöztem.

2011. november 14., hétfő

Tej nélküli almamártás


 Egy régebbi "Prima Konyhá"-ban találtam erre a receptre és azonnal el is készítettem. Mondanom sem kell...a leánykáim és én....hát hogy is mondjam??... eltüntettük. Méghozzá nagyon-nagyon hamar!!:) Még jó, hogy férjemnek nem is szóltam róla:) Legközelebb minimum dupla adagot készítek!!

 Hozzávalók: 60 dkg alma, ízléstől és az alma édességétől függően kb. 10-15 dkg cukor, 2 tasak vaníliás pudingpor, fahéj, szegfűszeg, citromhéj és citromlé.
Elkészítése: Az almát meghámozzuk, csumáját kivágjuk, húsát kis kockákra vágjuk, majd annyi vízben, amennyi éppen ellepi, feltesszük főni. Egy kevés fahéjjal és szegfűszeggel, citromlével és reszelt citromhéjjal és kevés cukorral kellemesen pikánsra izesitjük. Amikor az alma puha, a levét kevés vízzel elkevert vaníliás pudingporral sűrítjük. 


NAGYON-NAGYON-NAGYON FINOM!!!

2011. november 10., csütörtök

Málnalekváros puszedli


Hozzávalók (kb. 40 darabhoz): 12,5 dkg margarin, 6 dkg cukor, 2 tojássárgája, 1 tasak vaníliás cukor, 1 csipetnyi só, 17,5 dkg liszt , 5 dkg málnalekvár.
Elkészítése: A margarint habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a sót, a tojássárgáját, végül pedig a lisztet. A tésztát összeállítjuk, majd háztartási fóliába csomagolva, hűtőszekrényben legalább 30 percig pihentetjük. Ezután kisebb diónyi méretű gombócokat formázunk nedves kézzel. A gombócok tetején ejtünk egy kis mélyedést, amelybe kevés málnalekvárt teszünk. Sütőpapirral ellátott tepsiben, előmelegített sütőben kb. 15 percig sütjük.



Irhatsz nekem: g_edith71@yahoo.com
 

Gál Edith a konyhában | Creative Commons Attribution- Noncommercial License | Dandy Dandilion Designed by Simply Fabulous Blogger Templates