2013. augusztus 3., szombat

Gyümölcsös túrós palacsinta szeder öntettel


Naponta szedem le kertünkből  a friss, finom szedret és a gyümölcsök nagy része valami finomságban végzi...:)


Hozzávalók: A palacsintához: 20 dkg liszt, 2 tojás, 3 dl tej, 2 dl víz, 50 ml olaj, csipetnyi só.
A túrós töltelékhez: 20 dkg tehéntúró, 10 dkg natúr krémsajt, 1 dl tejszín, 3 evőkanál porcukor, 1 vanília rúd kikapart magvai és kb. 15 dkg málna és szeder vegyesen.
A szedres öntethez: 10 dkg szeder, 2 evőkanál cukor.
Elkészítése: Először elkészítjük a tölteléket úgy, hogy  a krémsajtot habossá keverjük a cukorral, fokozatosan hozzáadjuk a tejszínt, ezután a tehéntúrót, végül pedig a megmosott és megtisztított gyümölcsökkel lazán összekeverjük. Egy tálba tesszük, amit lefedünk háztartási fóliával és a hűtőbe tesszük, míg kisülnek a palacsinták. A palacsinta tésztát a szokásos módon készítjük el: a tojásokat jól elkeverjük a sóval és az olajjal, hozzáadjuk a tej-víz keverék felét, ezzel is tovább keverjük, most beleszórjuk a lisztet, amivel csomómentesre keverjük, majd a folyadék megmaradt részét is hozzáöntjük és elkeverjük. Serpenyőben palacsintákat sütünk, majd a palacsintákat megtöltjük a jól lehűtött túrókrémmel, feltekerjük és meglocsoljuk az időközben elkészített öntettel: a szedret meghintjük a cukorral, villával összetörjük, hagyjuk állni kevés ideig (míg levet enged) és készen is van.


6 megjegyzés:

Katalin írta...

még látványnak is gyönyörű
az íze pedig: szinte érzem
(milyen jó is egy kert a gyümölcsökkel:))

Gál Edith írta...

Katalin, köszönöm! :)

Borzási A. Kriszta írta...

nagyon finom lehet!!!

Gál Edith írta...

Köszi, Kriszta! Tényleg nagyon finom volt...:)

marisz57 írta...

Már a színe elvarázsol! Ebből kiindulva az íze csak jó lehet!

Gál Edith írta...

Köszönöm, Marisz! :)

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design