2013. november 7., csütörtök

Céklás csokoládétorta



Hozzávalók: 20 dkg vaj és csokoládé ( legalább 70%-os kakaó tartalommal), 25 dkg főtt és pűrésitett cékla, 19 dkg cukor, 4 evőkanál feketekávé, 5 tojás, 13,5 dkg liszt, 3 evőkanál kakaó, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só. A szóráshoz kakaópor.

Elkészítése: Először felolvasztjuk a csokoládét, hozzáadjuk a feketekávét és a vajat, összekeverjük, hagyjuk a vajat is felolvadni, majd levéve a tűzről, hagyjuk langyosra hűlni. Időközben összeszitáljuk a lisztet a kakaóval, a sütőporral és a sóval. A tojássárgákat kissé felverjük és a csokoládés krémhez adjuk, ezután pedig a pűrésitett céklát is a krémhez keverjük. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd a lisztes keverékkel felváltva, a céklás tésztához óvatosan hozzákeverjük. Ezután a sütőpapirral ellátott formába öntjük a masszát és előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt (tűpróba) készre sütjük. Kivéve hagyjuk kihűlni, majd lapos tálra borítjuk és kakaóporral meghintve, szeletekre vágva kínáljuk. 


0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design