2013. december 31., kedd

Karamelles csokitorta



Hozzávalók: A piskótához: 5 tojás, 12 dkg cukor, 15 dkg liszt, 1-1 teáskanál őrölt fahéj és sütőpor, 2 evőkanál kakaó, csipetnyi só. A krémhez: 1 tasak karamell ízű pudingpor, 2,5 dl tej, 3 evőkanál cukor, 3 dl tejszín. A diszitéshez csokireszelék, kandírozott cseresznye és 5 dkg csokoládé.



Elkészítése: A tojásfehérjéket 3 evőkanál vízzel kemény habbá verjük, fokozatosan hozzáadjuk a cukrot és a tojássárgákat, aztán pedig a kakaóval, a fahéjjal, a sütőporral és a sóval átszitált lisztet óvatosan a tésztához keverjük, amit sütőpapirral ellátott 28 cm átmérőjű, kapcsos tortaformába öntünk és előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt készre ( tűpróba) sütünk. Kivéve hagyjuk kicsit hűlni a formában, aztán hűtőrácsra borítva hagyjuk teljesen kihűlni, majd 3 lapba vágjuk.  Ezidő alatt elkészítjük a krémet: a pudingporból, a tejből és a cukorból sűrű krémet főzünk, amit hagyunk teljesen kihűlni. Közben felverjük a tejszint és a kihűlt krémet kanalanként a tejszínhez keverjük, felhabositjuk. Ezzel a krémmel töltjük meg és vonjuk be a 3 tortalapot, amit ezután hűtőszekrénybe teszünk dermedni. Addig elkészítjük a csokoládé díszeket: a csokoládét vizgőzön vagy mikrohullámú sütőben felolvasztjuk, majd onnan kivéve egy előre elkészített sütőpapirra vékony rétegben rákenjük és hagyjuk dermedni addig, míg még formázható lesz, de nem dermedt meg teljesen. Ekkor csillagokat szúrunk ki belőle, amiket félreteszünk. A hűtőszekrényből kivett tortát a cseresznyékkel, a csokicsillagokkal és a reszelt csokoládéval diszitve és szeletekre vágva kínáljuk.


Végül pedig NAGYON BOLDOG, BÉKÉS, SIKEREKBEN ÉS ÖRÖMÖKBAN GAZDAG ÚJ ÉVET KIVÁNOK MINDENKINEK!

4 megjegyzés:

Roza írta...

Kedves Edit!
Sikerekben bővelkedő, békés, boldog új esztendőt kívánok!

Gál Edith írta...

Köszönöm, viszont kívánom!

tücsi írta...

Egészségben békességben és finom receptekkel boldog új évet kívánok!
A torta isteni!

Gál Edith írta...

Tücsi, köszönöm szépen! :)

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design