2011. február 14., hétfő

Tiramisu süti+ dijözön :)


Ezt a receptet egy jó barátnőmtől kaptam, még évekkel ezelőtt. Többször készítettem a Tiramisut ilyen módon. Tudom, hogy az igazi babapiskótával készül. Azt is hamarosan kipróbálom.
A piskóta recepten változtattam, most is -mint legtöbbször- a jól bevált vizes piskótámat sütöttem meg. Most pedig megosztom veletek az Anikótól kapott receptet.

Hozzávalók:

a piskótához: 5 tojás, 28 dkg cukor, 1 csapott ek szalalkáli, 8-10 ek forró tej, 20 dkg liszt.a krémhez: 1 ek zselatin, 1 dl víz, 3 tojássárgája, 5 ek porcukor, 1 csomag vaniliás cukor, fél citrom leve, fél kiskanál rum eszencia, 20 dkg mascarpone, 3 dl tejszín habja.

kb. 2 dl frissen főtt fekete kávé

A piskótához először is szétválasztjuk a tojásokat. A sárgákat habosra kavarjuk 14 dkg cukorral, aztán a szalalkálira öntjük a forró tejet és ezt is a sárgákhoz adjuk, ugyanúgy mint a lisztet, végül pedig a maradék cukorral, kemény habbá felvert tojások fehérjét. Óvatosan összekeverjük, majd vajjal kikent, kilisztezett tepsibe simitjuk és előmelegitett sütőben (tűpróbáig) készre sütjük. Kihűlés után két lapba vágjuk.

Amig a piskóta sül, addig elkészitjük a krémet: a zselatint beáztatjuk a vizbe, úgy 20 percre. A tojássárgákat a porcukorral, vaniliával, citromlével, rum eszenciával jó habosra kavarjuk, hozzáadjuk a krémsajtot és a feloldott zselatint, majd kevés időre a hűtőbe tesszük, ezután pedig a tejszinhabot is hozzáadjuk. Az alsó piskóta lapot meglocsoljuk kifőtt fekete kávéval, rákenjük a krém felét, erre jön a másik, feketével meglocsolt piskóta lap, erre pedig a megmaradt krém. Végül pedig a süti tetejét megszórjuk kakaóporral.


Nagyon-nagyon finom!!!

Újból dijat kaptam :)



TücsökBogártól, Kávé és Csokoládétól és Erdélyi Konyhás kolleginámtól, Edótól.
Nagyon-nagyon kedvesek vagytok és szeretném ezt nagyon szépen megköszönni!!
Éspedig úgy, hogy ezt a dijat továbbadom minden ide látogatónak és gasztro-bloggernek sok-sok szeretettel!!!

Mindenkinek nagyon szép napot és kellemes hetet kivánok!

23 megjegyzés:

Tücsök Bogár írta...

A tiramisu az egyik nagy kedvencünk. :) Gratulálok a díjakhoz! Megérdemelted őket! :)

Gesztenye receptjei írta...

Tiramisu, szerintem ezt mindenki szeretei:-)
Klassz lett!

Gál Edith írta...

Anita, nagyon kedves vagy!!
Köszönöm!! :)

Gesztenye, nagyon szépen köszönöm! :)

Jade írta...

Gyonyoruen neznek ki a szeletek, biztosan nagyon finom is. Receptet mentem!

Gál Edith írta...

Juditkám, nagyon köszi!!! :)
Igy van, nagyon fincsi volt.
Gáborom szombat este megtalálta a hűtőben...tegnapra már csak néhány szelet maradt :))
Pusszantunk!

Andi/cuki írta...

Istenien néz ki a sütid!:-))

Puszedli írta...

Nagyon szép!

Kati írta...

Gyönyörűek, még sosem ettem Tiramisut.

Gál Edith írta...

Andicuki, nagyon szépen köszönöm! :)

Puszedli, köszönöm szépen! :)

Kati, köszönöm szépen! Én is csak ilyen formában... :)

Ottis írta...

Guszta nagyon!

Gál Edith írta...

Ottis, nagyon köszönöm! :)

Ditta tortái írta...

Nagyon kívánatos a süti,jöhetne belőle!:-)A díjakhoz gratulálok!

Juci írta...

Fenséges! Kipróbálom hamarosan, annyira jól néz ki!

4Gyerek írta...

ez olyan nagyon-nagyon kéreti magát a bekapásra. hamm.

Gál Edith írta...

Ditta, nagyon szépen köszönöm!! :)

Juci, köszönöm! Nagyon örülök, hogy tetszik!! :)

4gyerek! :) Kösziii :))

Bianka írta...

Fantasztikus lett, micsoda szeletek

Zsiri írta...

Csodás süti!

Gál Edith írta...

Bianka, nagyon köszi!! :)

Zsiri! Nagyon kedves vagy! Köszönöm!!! :)

Túry Amália írta...

Valahogy elkerülte a figyelmemet ez a bejegyzés. Gratulálok minden díjhoz, nagyon megérdemled őket! A tiramisu meg így süteményként ötletes és nem kétség, hogy nagyon nagyon finom!

Gál Edith írta...

Ami, nagyon kedves vagy!
Köszönöm!!!:)

Foodafok írta...

Én is megcsináltam, és nagyon jók lettek.

Gál Edith írta...

Foodafok, nagyon örülök!!
Annak még jobban, hogy izlenek... :)

Vicuska írta...

Nagyon mutatós!!!

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design