2011. április 15., péntek

Gyümölcsös rizspuding


Még nem készítettem, pedig már régóta szemezek vele...
Most két nap alatt kétszer kellett megsüssem, először ugyanis a lányok és Gáborom eltüntették még mielőtt sikerült volna lefotózni :) Sebaj, másodjára már akkor álltam neki, miután mindenki elment a maga dolgára én pedig egyedül maradtam itthon. Nagyon egyszerű elkészíteni és annyira, de annyira finom... És végre nekem is jutott belőle!! :)


Hozzávalók: 25 dkg rizs, 6 dl tej, 4 dkg vaj, 20 dkg cukor, 4 tojás, 1 citrom, 1 csomag vaníliás cukor, 30 dkg gyümölcs ( nálam most meggy, eper, málna), a forma kikenéséhez: vaj és zsemlemorzsa.
A rizst forrásban levő vízben néhány percig főzzük, aztán leszűrjük. Ezután ráöntjük a tejet és gyenge tűzön puhára főzzük. Ekkor belekeverjük a vajat és 10 dkg cukrot, majd lehűtjük. Majd összekeverjük a tojássárgákkal, a citrom levével és reszelt héjával és a vaníliás cukorral. A tojások fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, a rizshez adjuk, majd ennek a masszának a felét a vajjal kikent és zsemlemorzsával megszórt formába öntjük, ráhelyezzük a megtisztított gyümölcsöket és a rizs másik felével befedjük. Előmelegített sütőben gyenge tűznél kb. 1,5 órán át sütjük, majd miután teljesen kihűlt, porcukorral meghintve és kockákra vágva tálaljuk.

25 megjegyzés:

judit60 írta...

Csodálatos.

Bianka írta...

Isteni, nagyon finom

Ottis írta...

Nagyon finom biztos, szeretem :)

egycsipet írta...

Tyű, de jól néz ki! Ezer éve nem ettem... Mi rizsfelfújtnak hívjuk és én aszalt meggyel sütve szeretem a legjobban. :))

Kati írta...

Finom lehetett, még sosem készítettem ilyen rizses édességet, de azt hiszem kipróbálom.

Jade írta...

Hu, de gyonyoru!

Murray and Adina írta...

Nagyon köszi, hogy leirtad a receptet. Én ennek most nagyon örülök! (A kicsi fiam, remélem, fogja szeretni :).

4Gyerek írta...

a Húsvéti receptajánlós játékba meghívlak. kérlek a részletekért látogass el hozzám. köszi.

Gál Edith írta...

Köszönöm Mindenkinek! Örülök, hogy tetszik Nektek ez a desszert!

4Gyerek! Én köszönöm! :)

Jutka írta...

Nagyon guszta!
Játékra hívlak, nézz be hozzám!

Névtelen írta...

Nézz be hozzám, én is játékra hívlak.

Citromhab írta...

Én is szeretnélek játékra hívni, kérlek nézz be hozzám!
http://citromhab.blogspot.com/2011/04/husveti-ajanlo.html

zsuzsiga írta...

Hu milyen guszta. Le is mentettem a receptet. Koszi.
Es ha idod van egy jatekfelhivast szeretnek neked is atdani! Nalam megtalalod!

Foodafok írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Foodafok írta...

Imádom ezt a sütit. A gyümölcsrizs és társai megunhatatlanok.

Adél írta...

Van egy díjad nálam,majd nézz be.:)

LiliBazsa írta...

Szia!
Egy kis húsvéti játékra invitállak!

Üdv, Edit

Ottis írta...

Edith drága, remélem jól vagy!!Boldog ünnepet kívánok neked!

Cakeni írta...

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok:)

4Gyerek írta...

Boldog nyuszit!

Mézigörl írta...

Utólagosan is kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok Neked és a családodnak! :-DD

Sz. Zita írta...

Nagyon jól néz ki. Rizsfelfújtat mi is szoktunk készíteni, de gyümölcs nélkül. Ki kell próbáljam így is.
Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok nektek.

trendo írta...

Gál Edithke későn futott
rizspudingból már nem jutott
ámde feltalálta magát
kivárta ő az éjszakát
és a sötétség leple alatt
sutött újat (így már maradt:)

Borbély Anita írta...

Egyik kedvenc. :) Megkóstolnám szívesen.

Névtelen írta...

Kedves Gasztroblogger!
A finom étel alapja a kreativitás, a bátor és harmonikus fűszerezés, valamint a minőségi alapanyagok használata. Nincs ez másként a legkisebbek esetében sem, csak a 6 hónapos-3 éves babáknál még arra is vigyázni kell, hogy a felhasznált alapanyagok megfeleljenek az adott korosztály igényeinek. Egy kismama számára mindig nehéz eldönteni, hogy mit adjon enni a babájának, hogyan főzzön számára a konyhában, és miben tér el a felnőttek étkezése a kicsik babaételétől. Nekik kíván segíteni a Nestlé Babarecept Versenye, amelyre szeretnénk a konyhában otthonosan mozgó gasztrobloggereket is meghívni. A táplálkozási irányelveknek megfelelő legkreatívabb recepteket a Nestlé értékes ajándékokkal jutalmazza. A legjobb és legérdekesebb ételeket majd a nagyközönség választja ki szavazás útján.
Bízunk benne, hogy sokan elfogadják a felkérésünket és részt vesznek majd a versenyen. A recepteket 2011. május 15. és 2011. június 15. között várjuk. További információt a www.mitegyenababa.hu, és a www.babareceptverseny.hu weboldalakon találhat.

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design