Pages

Szedres desszert

2014. szeptember 5., péntek


Ezt a gyönyörűséget itt találtam. Azonnal " beleszerettem" és eldöntöttem, hogy hamarosan elkészítem. Kicsit változtattam a recepten és így is nagyon finom lett.


Hozzávalók: Az alaphoz: 20 dkg kekszmorzsa, 15 dkg vaj felolvasztva. A krémhez: 2,5 dl tej, 23 dkg cukor, 6 tojássárga, 15 dkg natúr krémsajt ( Mascarpone), 5 dl tejszín, 20 g zselatin, 20 dkg szeder. A tetejére: 4 evőkanál kekszmorzsa, 30 szeder.

Elkészítése: Az alaphoz a kekszmorzsát összekeverjük az olvasztott olajjal, majd ezt a réteget egy  sütőpapírral ellátott tepsi aljába nyomkodjuk egy evőkanál segítségével minél egyenletesebben. A tepsit hűtőszekrénybe tesszük míg a krém elkészül. Ehhez nagyon kis lángon és folyamatosan kavargatva besűrítjük a tej-cukor-tojássárga keveréket, majd hagyjuk kihűlni, ezidő alatt a zselatint 4 evőkanál vízbe tesszük ázni. Mikor a tojásos krém kihűlt, összekeverjük a krémsajttal, az időközben kemény habbá vert tejszínnel és a felolvasztott zselatinnal. A tepsiben levő alapot kirakjuk a megmosott és száraz szeder szemekkel, amikre öntjük a fenti krémet. Újból betesszük az édességet a hűtőszekrénybe, hogy dermedjen. Ezután az édesség tetejét meghintjük a kekszmorzsával és a szederszemekkel kirakjuk, majd szeletekre vágva kínáljuk.


Nincsenek megjegyzések:

 
FREE BLOGGER TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS