2016. június 20., hétfő

Holland zöldségleves sajtos pirítóssal



Hozzávalók: 40 dkg karfiol, 20 dkg zellergyökér, 2-2 sárgarépa és krumpli, 2 babérlevél, 2,5 l húsleves, 1 vöröshagyma, olaj, só, bors. A sajtos pirítóshoz: 6 szelet kenyér, 20 dkg sajt. A tálaláshoz: 15 dkg bacon, metélőhagyma.


Elkészítése: A rózsáira szedett karfiolt annyi vízbe áztatjuk, amennyi jól ellepi. Időközben megtisztítjuk és apróra vágjuk a hagymát, kisebb kockákra a krumplit és a zellert, a sárgarépát pedig vékony szeletekre vágjuk. A felforrósított olajban üvegesre pároljuk a hagymát, hozzáadjuk a krumplit és a zellert, együtt pároljuk kb. 5 percig, ezután adjuk a krumplihoz a sárgarépát, a babérlevelet és a karfiolt, majd felöntjük a húslevessel, felforraljuk, ezután pedig kis lángon addig főzzük, míg a zöldségek megpuhulnak. Ezidő alatt a bacont felszeleteljük és kevés olajban kiolvasztjuk/ropogósra sütjük, majd konyhai papírtörlőre szedjük. A pirítóshoz a kenyérszeleteket megpirítjuk, majd még forrón rájuk halmozzuk a reszelt sajtot és meghintjük apróra vágott metélőhagymával. A levest közben –ha szükséges- ízesítjük sóval és borssal, majd levesszük a tűzről, tálalás előtt megszórjuk a kisütött baconnal és az apróra vágott metélőhagymával, végül pedig a sajtos pirítós kiséretében tálaljuk. 


0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design