2010. október 14., csütörtök

FOKHAGYMÁS ZÖLDBABPÖRKÖLT BURGONYAROPOGÓSSAL- VKF XXXVIII


Hozzávalók: 1kg zöldbab, 2 vöröshagyma, 4 ek olaj, 4 paradicsom, 4 zöldpaprika, 6 gerezd fokhagyma, só, pirospaprika, 1 kis csokor zöldpetrezselyem.
A burgonyaropogóshoz: 30 dkg héjában főtt burgonya, 1 evőkanálnyi vaj, 1 tojás, kb. 10 dkg liszt, só, bors, csipetnyi őrölt szerecsendió, zsemlemorzsa a bundázáshoz és olaj a sütéshez.
A megtisztitott, leszálkázott zöldbabot jól megmossuk és kisebb darabokra vágjuk vagy tördeljük. A megtisztitott vöröshagymát apró kockákra vágjuk, az olajon kissé megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a héjától megtisztitott éa kisebb kockákra vágott paradicsomot és az ugyancsak kockákra vágott zöldpaprikát. Kicsit pároljuk, majd meghintjük a pirospaprikával, belekeverjük a zöldbabot és kevés vizet aláöntve, megsózva, fedő alatt puhára pároljuk. Végül az apróra vágott fokhagymával és petrezselyemzölddel megszórva és a burgonyaropogóssal tálaljuk.
A burgonyaropogóshoz a héjában főtt, kihűlt és megtisztitott burgonyához adjuk a vajat, tojást, lisztet, aztán izesitjük, majd kroketteket formázva a masszából, zsemlemorzsába forgatjuk és forró, bő olajban pirosra sütjük.

Forrás: Borszékiné Rétháti Ágnes: Az én reformkonyhám

7 megjegyzés:

Jade írta...

Nagyon jol nez ki!

Gál Edith írta...

Drága vagy!

4Gyerek írta...

Épp pár napja fogalmazódott meg bennem egy ilyen krumplis recept. Erre tessék, varázsütésre már valaki el is készítette.
Valószínű csak frissen finom, így inkább elkészítem, nem küldöm érte a postagalambot.

Bianka írta...

Hű ez tényleg mennyei

Gál Edith írta...

4gyerek! Töredelmesen bevallom, ez életem első számú krumpli-krokettje... Még megfordul majd nálunk a konyhában :) Ha tudtam volna hogy ennyire finom, már többször készitettem volna. Nem tudom megmondani, hogy milyen "másnaposan" mert nem érte meg a másnapot...(még a délutánt sem) :)

Bianka! Köszönöm. Az az igazság, hogy annyira, de annyira finom, hogy...

zsuzsiga írta...

Jujj, en ilyet egesz nap es minden nap tudnam enni. Egyszer ki kell probaljam, biztos nagyon finom.

Gál Edith írta...

Zsuzsa, tényleg nagyon finom!

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design