2014. augusztus 19., kedd

Gyors pizza-falatok









Hozzávalók: 80 dkg fagyasztott leveles tészta, 20 dkg natúr krémsajt ( Mascarpone), 3 evőkanál majonéz, 2 gerezd fokhagyma, 15 dkg reszelt mozzarella, 2 paradicsom, 15 dkg fekete olajbogyó, 10 dkg párolt brokkoli, egy kisebb saláta uborka, só, frissen őrölt bors.

Elkészítése: A leveles tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk kiolvadni, aztán kitekerjük, majd egyforma téglalapokra vágjuk, amiket tepsibe teszünk és előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt készre sütünk. Kivéve hagyjuk őket teljesen kihűlni, ezidő alatt a krémsajtot kikeverjük a megtisztított és lereszelt fokhagymával, a majonézzel, majd ezt a krémet ízesítjük sóval és frissen őrölt borssal, végül pedig megkenjük vele a kihűlt tészta darabokat. Mindegyik –krémmel megkent- mini pizzát először is meghintjük reszelt sajttal, aztán ízlésesen elrendezzük rajta a darabokra vágott paradicsomot, a megtisztított és kisebb darabokra vágott uborkát, a brokkolit, végül pedig az olajbogyót. Azonnal kínáljuk.


0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design