2017. december 30., szombat

Tejszínes gombás húsombócok



Hozzávalók ( 6 személyre): A gombócokhoz 70 dkg darált hús, 10 dkg zsemlemorzsa, 1-1 tojás és hagyma, só, bors, pirospaprika; a sütéshez olaj; a tejszínes mártáshoz 25 dkg gomba, 1 hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál liszt, 3 evőkanál vaj, 1 l húsleves, 60 ml tejszín, 2-2 evőkanál fehérbor és tejföl, zöldpetrezselyem, só és bors.

Elkészítése: A gombócokat készítjük el először: ehhez a a húshoz adjuk a zsemlemorzsát, a tojást, az apróra vágott hagymát, majd sóval, borssal és pirospaprikával ízesítjük, ezután pedig diónyi gombócokat formázunk belőle, amiket kevés olajban hirtelen megpirítunk, majd a gombócokat kivesszük az olajból és félretesszük. A visszamaradt olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, sóval és borssal ízesítjük, hozzáadjuk a szeletekre vágott gombát, majd a finomra aprított fokhagymát és addig pároljuk, míg a gomba az engedett levet is elfővi. Ekkor meghintjük a liszttel, összekeverjük és lassan hozzáöntjük a bort, majd a húslevest és a mártást szépen besűrítjük. Most a mártáshoz öntjük a tejszínt, aztán a tejfölt, szükség szerint ízesítjük,  majd beletesszük a gombócokat és kb. 5 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor meghintjük felaprított zöldpetrezselyemmel.  


0 megjegyzés:

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design