2010. november 30., kedd

1 ÉVES AZ ERDÉLYI KONYHA

1 évesek vagyunk - Megjelent a decemberi Erdélyi konyha!



Nagyon örülök, hogy ennek a lelkes kis csapatnak én is tagja lehetek! Ez az egy év alatt nagyon sokat tanultam:
Az alábbiakban Sedith lapszemléje olvasható a decemberi lapszámról.

Ezt is megértük! :)
Meg is jelent a decemberi jubileumi szám, +8 ajándékoldallal. De lássuk csak, mit is tartalmaz!

Rögtön a belső címlapon Jutka Feketeerdő-tortája indítja be a nyálelválasztásunkat! De hogy mégse zabáljunk egyből, a következő oldalon Aliz vezércikke késztet egy kis szusszanásra, amelyben a főszerkesztőasszony leírja az elmúlt egy év történéseit, sikereit, megvívott harcait és megvalósításait.

A 4-5. oldalon Edó kreatív konyhai ajándékötletei várják az olvasókat, és konyhatündér legyen a talpán, aki megállná, hogy legalább egyet-kettőt ne készítsen el belőlük szeretteinek!:)

A következő két oldalon fogad mindenkit karácsonyi illat- és ízkavalkáddal, azaz különleges karácsonyi desszertekkel, édességekkel.

Fagyal Hajnalka sertéshúsból készített a megszokottól eltérő finomságokat, tulajdonképpen több nemzet disznóhúsos fogását gyűjtötte egy csokorba.
Borsos Dalma ennivalóan gyönyörű karácsonyfát varázsolt a lap 10. és 11. oldalára, számos egyszerű, de nagyszerű ötletet osztott meg az olvasókkal arról, hogy hogyan díszíthetik a karácsonyfát ehető díszekkel.

A séf ajánlja rovatban Ottis a Lobogó éttermet kereste fel, ahol két főétel és egy desszert receptjét osztották meg az Erdélyi konyha olvasóival. Mindhárom étel méltó fogása lehetne a karácsonyi menüsornak.

A 14-15. oldalon Gál Edith ismét elkápráztat bennünket néhány desszerttel, de ezúttal torta- és süteménycsodákkal várja, hogy az asztalához üljünk!

Zsuzsiga fenséges húsmentes fogásokkal lepi meg és segíti a vegetáriánusokat (és nemcsak) az ünnepi menüsor összeállításában, majd a következő két oldalon Alíz interjúja olvasható, amit Dékány Ferenccel, Magyarország kolbászkirályával készített még Székelyudvarhelyen, az első alkalommal megszervezett Magyaros Ízek Napján.

Ismét Ottis írása olvasható a 20-21. oldalon, ezúttal egy hagyományos oroszhegyi ünnepi menüsorral kedveskedik az Erdélyi konyha olvasóinak.

Mivel decemberben nemcsak a karácsony az ünnep, hanem a szilveszter is,Edó változatos patrifalat-ötleteket ajánl, segítséget nyújtva ezáltal a háziasszonyoknak egy szemet-szájat gyönyörködtető büféasztal összeállításához. Teszi mindezt úgy, hogy a fogások értékét is megadja, tehát mindenki a saját költségvetéséhez igazodhat!

Jómagam(SEdith) alternatív karácsonyi fogásokkal sietek a háziasszonyok segítségére, azaz pulykát és halat kínálok az ünnepi asztalra.

A 26. oldalon Bányai Gyöngyi az ünnep fontosságáról ír és arról, hogy az advent és maga a karácsony is jó időszak a befelé fordulásra, az önmérsékletre. Az ünnepek idejére is javasolja a háromszori, kötött idejű étkezést, illetve más, praktikus tanácsokkal is ellátja az olvasókat!

Ünnepi fogásokkal, amelyek azonban a pszichowellness szabályainak is eleget tesznek, ismét én (SEdith) jelentkezem: finomságokat ajánlok húsnapra, zöldségnapra és tésztanapra is, illetve egy teljes hétre való menü is várja az olvasókat.

De itt még korántsem végeztünk... A 30. oldalon Kiss-Budai Tibor, a kolozsvári Spritz Café tulajdonosa ajánl néhány ízében-hangulatában karácsonyi italötletet, a 31. oldalon pedig Okos Melinda, a fiatal csíkszeredai lány, aki egyben a Spritz Café "édességfelelőse" is, egy csodás tortareceptet oszt meg az olvasókkal: karácsonyi csokitorta kandírozott naranccsal. Bár a finomság elkészítése - saját bevallása szerint - nem éppen kezdőknek való, a részletes leírás és a sok fázisfotó akár a debütálóknak is inspiráló lehet.

Meglepetést is tartogattunk az olvasók számára:
Ettől a lapszámtól kezdődően Kajuk Gyula, a jó humorú budapesti író, költő és gasztroblogger, a Gastrodamus blog szerzője is munkatársunk lett, és mostantól rendszeresen olvashatóak Galagonya újabb történetei a lap hasábjain is. Természetesen, minden alkalommal egy-egy receptet is megoszt az erdélyi (és nemcsak:)) olvasókkal.:)

A decemberi számból sem hiányoznak Babszemanyu javaslatai, aki jópofa figurák álcájába öltöztetett reggeli- és vacsoraötletekkel szolgál az anyukáknak egyéves manócskáik táplálásához.
A Tini-konyha rovat főszereplője ezúttal a gyergyószentmiklósi Baricz-Tamás Boróka, aki Zöldségvarázs nevű salátájával már bebizonyította szüleinek, hogy a nyers zöldségek ízletesebbek főtt változataiknál és szílvaízes palacsintával teszi teljessé a menüt.

Sajtlexikon rovatunkban ezúttal a szlovák és a cseh sajtokat helyeztük reflektorfénybe, illetve rögtön mellette a Hajnalka által összeállított Horoszkóp kapott helyet.
A következő 4 oldalon pedig szintén meglepetést tartogatunk az olvasók számára: de ha elmondom, hogy miről van szó, már nem is annyira meglepetés, úgyhogy csak röviden: bemutatkoznak az Erdélyi konyha szerkesztői. A többi pedig a lapban vár. :)

A lap végén keresztrejtvényt is találhatnak az érdeklődők, itt olvashatók az előző lapszámok rejtvényeinek nyertesei, illetve további reklámok is vannak, többek között a pár nap múlva megjelenő Erdélyi Konyha Kalendáriumé is. :)

Marcu András fentebbi, gyönyörű címlapfotója már csak hab a tortán mindezek mellett/után!:)

Remélem, meghoztam a kedveteket/kedvüket az olvasáshoz!:) Jó szórakozást, kellemes olvasgatást, főzöcskézést kívánok!

5 megjegyzés:

trendo írta...

Sok sikert Nektek! (azaz mostantól: Magunknak:)

Jade írta...

Nagyon jo az uj blogruha!

Es gratulalok az EK-hoz!

Hobbychef írta...

Happy Birthday to you and your blog

Maresz írta...

Gratulálok:))!

Gál Edith írta...

Trendo, igy van! Magunknak!! :)

Judith drági, köszi!! És örülök, h tetszik a blogruhám :)

Hobbychef, köszönöm!!

Maresz, Neked is köszönöm!!!! :)

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design