2012. december 19., szerda
2012. december 17., hétfő
Krémsajtos kávés sütemény
Hozzávalók: A piskótához: 5 tojás, 5 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, 2 evőkanál olaj, csipetnyi só. A krémhez: 20 dkg krémsajt, 2 dl tejszín, 1 tasak kapucsinópor, 2 tasak instant kávé, szükség és ízlés szerint porcukor. A tetejére 1 tasak kapucsinópor.
Elkészítése: Hagyományos módon piskótát sütünk: a
fehérjéket kemény habbá verjük a sóval és a cukorral, hozzájuk adjuk a sárgákat,
végül pedig a kakaós lisztet. Sütőpapirral ellátott tepsiben tűpróbával készre
sütjük. Ezidő alatt elkészítjük a krémet: a krémsajthoz adjuk a kávé porokat, a
tejszint, amivel krémmé keverjük, majd szükség szerint izesitjük porcukorral.
Ezt a habos krémet halmozzuk a kihűlt piskótára, majd meghintjük a kapucsinó
porral, kissé kihűtjük, majd kockákra vágva kínáljuk.
2012. december 7., péntek
Tehéntúrós sütemény
Hozzávalók: 25 dkg tehéntúró, 15 dkg cukor, 3 tojás, 3 dl
tejföl, 5 dkg vaj, 15 dkg liszt, fél teáskanál sütőpor, 2 tasak vaníliás cukor,
csipetnyi só. A forma kikenéséhez vaj és liszt.
Elkészítése: 2 tojást habosra keverünk 10 dkg cukorral, 1
vaníliás cukorral és a sóval, hozzáadjuk az olvasztott és langyosra hűlt vajat
és a tejfölt, majd a sütőporral elkevert lisztet. Legvégül a tojással, a
maradék cukorral és vaníliás cukorral elkeverjük a túrót. A masszát vajjal
kikent és kilisztezett tortaformába öntjük, közepébe pedig tesszük az izesitett
túrót. Előmelegített sütőben készre sütjük kb. 35-40 perc alatt. A formában
hagyjuk kihűlni, majd porcukorral meghintve és szeletekre vágva kínáljuk.
2012. október 10., szerda
Izraeli fánk Jade szerint
Rákattantam a kelt tésztákra :) Majdnem minden héten összedobok valamit, amit tudok tenni a suliba is, meg munkába is. Hugicámhoz mentem - így virtuálisan, csak- ötletért, megláttam ezeket a zsömléket, tetszettek a lányoknak is, így nekiálltam.
Nem hiába vagyok nagyon büszke RÁ!!!
Receptet Judithnál találtok.
Köszi, Drági!!:)
2012. október 5., péntek
Szilágysági tojásleves (Torta leves)
Igen, azért lett torta leves, mert egyik szeretett sógornőm így nevezte el látva, hogyan vágja fel Anyukám a serpenyőben sütött piskótát :) És azóta nálunk ilyen néven maradt fenn... Nagyon-nagyon finom és sehol másutt nem ettem ilyen tojás levest.
És ma Anyukám főzött (az enyém soha nem lesz ilyen finom!!) és hívott, hogy fotózzam le ezt a különlegességet.
És készített hozzá egy ilyen őszi hangulatú szépséget.
A leves hozzávalói: A piskótához: 3 tojás, 3 evőkanál liszt, só, bors, kevés olaj.
Továbbá: ecet, 2 evőkanál liszt, 1 közepes vöröshagyma, kb. 3 dl tej, 1,5 dl tejföl, kevés olaj.
Elkészítése: A tojások fehérjéből kemény habot verünk, hozzáadjuk a tojások sárgáit, végül lazán belekeverünk a lisztet. Sózzuk, borsozzuk és palacsinta sütőben, kevés olajon mindkét oldalát megsütjük. Aztán kivéve, cikkekre vagy kockákra vágjuk és fővő, sós, ecetes vízbe tesszük.(ízlésnek megfelelően 1-2 evőkanál ecet szükséges hozzá). Hagyjuk főni, ezalatt hagymás rántást készítünk kb.2 evőkanál lisztből. Ezt tejjel elhabarjuk, beleöntjük a levesbe, felfőzzük, a végén pedig tejfölt teszünk bele, amivel már nem forraljuk.
Ennyi. Egyszerű és nagyszerű.
És -tudom, hogy ismétlem magam- nagyon finom :)
2012. október 1., hétfő
Kelt túrós szelet
Egy 2003-as "Kiskegyed Konyhája"-ban láttam meg. Már régóta tervezem az elkészítését, de csak az elmúlt héten került rá sor. Nagyon finom lett!
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1 kávéskanál + 6 dkg porcukor, 1 tojássárga, 2-3 evőkanál tejföl, 2,5 dkg élesztő, 1 dl tej, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa, csipetnyi só.
A töltelékhez: 25 dkg krumpli, 75 dkg tehéntúró, 10 dkg mazsola, 1 rúd vanília, 5 dkg puha vaj, 3 tojás, 15 dkg cukor, 1/2 kávéskanál őrölt fahéj, 1 citrom reszelt héja.
A kenéshez 1 tojás. A tepsi kikenéséhez: margarin és liszt.
Elkészítése: A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük az élesztővel és az 1 kávéskanál porcukorral, majd felfuttatjuk. A mazsolát langyos vízbe áztatjuk, a krumplit héjában puhára főzzük, a túrót áttörjük, a vaniliarudat hosszában felhasítjuk, késheggyel kikaparjuk belőle a pépet.
A tésztához a lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk a 6 dkg cukrot, csipetnyi sót, a tojássárgát, az élesztős tejet, végül pedig annyi tejfölt, hogy közepes keménységű, rugalmas tésztát kapjunk. A tésztából egy nagyobb és egy kisebb cipót formálunk, konyharuhával letakarjuk, szobahőmérsékleten fél órát pihentetjük. Elkészítjük a tölteléket: a krumplit meghámozzuk, melegen áttörjük, kissé hűlni hagyjuk. A mazsolát lecsepegtetjük. A tojásokat kettéválasztjuk: a tojásfehérjéket ( és a tésztából kimaradt még egyet) 1 csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgákat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a fahéjat és a citromhéjat. A túrót elkeverjük a vajjal, majd beledolgozzuk a krumplit, a tojássárgákat, a mazsolát, végül pedig a tojáshabot. A nagyobbik tésztacipót lisztezett felületen a tepsinél valamivel nagyobb téglalapra nyújtjuk, a margarinnal kikent és kilisztezett tepsibe fektetjük, széleit 2 centire felmagasítjuk. Alját villával megszurkáljuk, megszórjuk a zsemlemorzsával és elsimítjuk rajta a tölteléket, peremét megkenjük a felvert tojással. A kisebb cipóból kisujjnyi vékony rudakat sodrunk, megrácsozzuk vele a sütemény tetejét, körben a tészta peremére is rányomkodjuk. Letakarjuk, meleg helyen hagyjuk kelni 30 percig. Megkenjük a rácsokat a maradék felvert tojással, majd előmelegített sütőben 30-40 perc alatt készre sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni, majd kockákra vágva kínáljuk.
2012. szeptember 27., csütörtök
Rongyos kifli
Amikor megláttam Evódiánál, azonnal eldöntöttem, hogy hamarosan el fogom készíteni. Aztán Limaránál is megnéztem és egy kicsit módosítottam a recepten, ugyanis joghurt helyett tejfölt, friss élesztő helyett pedig 2 evőkanálnyi szárított élesztőt használtam. Tegnap este mikor MÁR aludtak- előkészítettem a dolgokat, ma hajnalban pedig mikor MÉG aludtak a lányok, 1 óra leforgása alatt ki is sült a 36 kifli, amiből egyetlen egy darab sem maradt!!! :)
Limara, minden elismerésem és millió köszönet ezért a fantasztikus receptért!!
Receptet nem írok, mert itt megtaláljátok :)
Elfelejtettem mondani, hogy a kifliket üstben főzött szilvalekvárral töltöttem meg.
Hamarosan ismételünk!!
2012. szeptember 25., kedd
Házi tarhonya sült csirkehússal és salátával
Hozzávalók: A tarhonyához: 4 tojás, 50 dkg liszt,
csipetnyi só. A sült csirkecombhoz: 4 csirkecomb, só, bors, pirospaprika, 1 fej
vöröshagyma, olaj. A salátához: 2 fej saláta, 3 dl tejsavó.
Elkészítése: A lisztből, tojásokból sóval nagyon
kemény tésztát készítünk, amit nagylyukú reszelőn lereszelünk és kevés olajon
megpirítunk, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje és kis lángon, fedő
alatt puhára főzzük, közben izesitjük szükség szerint sóval és borssal.
Elkészítjük a sült húst is: a megfelelően előkészített húst meghintjük sóval,
borssal és a pirospaprikával, kevés olajon mindkét oldalán megpirítjuk,
mellétesszük a negyedekbe vágott hagymát is, és többszörös kevés víz
hozzáadásával, lefedve puhára pároljuk. Amikor megpuhult, zsírjára sütjük. A
salátát megmossuk, leveleire bontjuk, kisebb darabokra tépkedjük és a savóba
tesszük. Izesitjük sóval, majd a tarhonyával és a sült hússal együtt tálaljuk.
Megj. Ez az étel kimondottan házi tarhonyával lesz
ilyen finom.
2012. szeptember 18., kedd
Savanyú káposztás főzelék
Hozzávalók: 15-20 dkg apró savanyú káposzta, 50 dkg
krumpli, 15 dkg húsos szalonna, 2 vöröshagyma, 4 evőkanál olaj, 7,5 dl zöldség
alaplé, 1 dl tejszín, 1 kiskanál mustár, 1 babérlevél, 1 kiskanálnyi köménymag,
1 csokor snidling, só, bors.
Elkészítése: A meghámozott krumplit kockákra vágjuk. Az
apróra vágott hagymát az olajban megpároljuk, hozzáadjuk a krumplit és együtt
kb. 10 percig, lefedve pároljuk. Ezután hozzáadjuk a savanyúkáposztát, a
babérlevelet és a zöldségalapével felöntve főzzük kb. 10 percig. Külön
megpirítjuk a nagyobb kockákra vágott szalonnát, majd hagyjuk konyhai
papirtörlőn felitatni róla a zsiradékot. A tejszínt összekeverjük a mustárral
és hozzáöntjük a főzelékhez, összeforraljuk, majd izesitjük szükség szerint
sóval, borssal és köménymaggal és készre főzzük. Megszórjuk az apróra vágott
snidlinggel és a ropogós szalonnakockákkal és készen is van.
2012. szeptember 13., csütörtök
Szilvás pite
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 20 dkg cukor, 2 tojás, 12 dkg vaj, 2 dl tejsavó, 1 kiskanál szódabikarbóna, csipetnyi só, szilva. A szóráshoz porcukor.
Elkészítése: Először összekeverjük a száraz hozzávalókat:
liszt, cukor, szódabikarbóna és só.
Mérőedényben összekeverjük a savót, 4 evőkanál olvasztott
vajat és a tojásokat. A megmaradt vajjal kikenünk egy tortaformát. Ezután a
száraz hozzávalókat összekeverjük a tojásos savóval, egyneművé keverjük és a
kikent formába öntjük. A tésztát kirakjuk a megfelelően előkészített szilvával,
meghintjük kevés kristálycukorral és előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt
készre sütjük. Miután kihűlt, meghintjük porcukorral és szeletekre vágva
kínáljuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)