2018. február 22., csütörtök

Mákos bukta




Hozzávalók ( kb. 36 darabhoz): 75 dkg liszt, 3 tojás, 10 dkg cukor, 5 dl tej, 1,5 -1,5 evőkanál vaj felolvasztva és szárított élesztő, csipetnyi só; a töltelékhez 25 dkg darált mák, 6 evőkanál porcukor, 6 evőkanál forró tej, 10 dkg mazsola; a tetejére 1 tojás és mák.

Elkészítése: A lisztben elkeverjük a cukrot, az élesztőt; a tojásokat felverjük, hozzáadjuk a langyos tejet és a sót, összekeverjük; a vajat felolvasztjuk. Az élesztős liszthez adjuk a tojásos keveréket, elkezdjük a tésztát kidolgozni, majd lassan adagoljuk hozzá az olvasztott vajat. A tésztát jól kidolgozzuk, majd letakarva, meleg helyen hagyjuk kétszeresére kelni. Ezidő alatt elkészítjük a tölteléket: a mákot összekeverjük a porcukorral és a mazsolával, majd hozzáadjuk a forró tejet, összekeverjük majd felhasználásig félretesszük. A megkelt tésztát két részre osztjuk. Egyik részét lisztezett felületen vékonyra kinyújtjuk, majd egy kb. 4 cm átmérőjű kerek kiszúróval köröket szúrunk ki belőle; a körök közepébe egy teáskanálnyi mákos tölteléket halmozunk, majd  a tésztából buktákat formázunk, amiket egy sütőpapírral ellátott tepsibe sorakoztatunk. Ugyanígy járunk el a másik tésztadarabbal is. Most a buktákat letakarjuk további 30 percre, ezután tetejüket felvert tojással lekenjük, megszórjuk mákkal és előmelegített sütőben a buktákat 18-20 perc alatt szép pirora sütjük. Még melegen kínáljuk. 



2018. február 19., hétfő

Spanyol csirkés egytálétel




Hozzávalók ( 4 személyre): 4 csirkecomb ( felső/alsó), 25 dkg rizs, 2 piros paprika, 5 dl húsleves, 1 doboz sürített paradicsom, 2 evőkanál paradicsompaszta, kb. 10 dkg zöld olajbogyó, 1 hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, olaj, só, bors, pirospaprika, petrezselyemzöld; a forma kikenéséhez olaj.

Elkészítése: A jól megmosott csirkecombokat sóval és borssal ízesítjük, majd kevés forró olajban hirtelen megpirítjuk mindkét oldalukon, ezután pedig az olajból kivesszük és félretesszük a combokat. A visszamaradt olajhoz még adunk 3 evőkanálnyi olajat, üvegesre pároljuk benne az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, együtt kevés ideig pirítjuk, majd az apróra vágott paprikát is a hagymához adjuk. Összekeverjük, sóval, borssal, pirospaprikával, babérlevéllel és a paradicsompasztával ízesítjük, majd hozzáadjuk a rizset, a sürített paradicsomot, végül pedig felöntjük a húslevessel és felforraljuk. Egy sütőformát vékonyan megkenünk olajjal, szétterítjük benne a zöldséges rizset, szépen elrendezzük rajta a combokat, majd az edényt alufóliával/a fedőjével lefedjük és előmelegített sütőben lefedve 30 percig, ezután pedig további 20 percig sütjük. A sütőből kivéve olajbogyóval és apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva kínáljuk.

2018. február 15., csütörtök

Trópusi gyümölcstorta



Hozzávalók: A piskótához 4 tojás, 4-4 evőkanál cukor és liszt, 2 evőkanál olaj, csipetnyi só; a pudinghoz 1 tasak vanília ízű pudingpor, 4 dl tej, 3 evőkanál cukor; a tetejére 1-1 banán, narancs és kiwi, 1 tasak átlátszó színű zselépor, 2 evőkanál cukor, 2,5 dl víz/világos színű kompótlé; a forma kikenéséhez vaj és liszt.


Elkészítése: Először elkészítjük a piskótát, amihez kemény habbá verjük a tojásfehérjéket a sóval és a cukorral, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, ezután óvatosan hozzákeverjük a lisztet, végül pedig az olajat. A piskótatésztát a megfelelően előkészített formába öntjük és előmelegített sütőben készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd kiborítjuk. Közben elkészítjük a pudingot, amihez a pudingport összekeverjük a cukorral, majd hozzákeverjük a tejet, végül kis lángon besűrítjük. Azonnal a kihűlt piskótára öntjük, ezután pedig ízlésesen elrendezzük a tetején az időközben karikákra vágott narancsot, banánt és kiwit. Miután szépen elrendeztük a gyümölcsöket, elkészítjük a zselét, amihez a zseléport összekeverjük a cukorral, hozzáöntjük a vizet/kompótlevet és kis lángon 1 percig főzzük. Levéve hagyjuk kissé kihűlni, majd a gyümölcsökre öntjük, hagyjuk dermedni a hűtőszekrényben, végül szeletekre vágjuk és kínáljuk.


2018. február 12., hétfő

Lasagne leves




Hozzávalók ( 6 személyre): 50 dkg darált hús, 40 dkg hámozott paradicsom, 20 dkg fodros szélű szélesmetélt, 1 l csirkealaplé, 1 hagyma, 6 gerezd fokhagyma, 2 babérlevél, 3 evőkanál paradicsompaszta, 1-1 teáskanál szárított oregánó és bazsalikom, olaj, só és bors; a tálaláshoz reszelt sajt és zöldpetrezselyem.

Elkészítése: Kevés forró olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a húst, sóval és borssal izesítve tovább sütjük, ezután pedig hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, a zöldfűszereket, további 2-3 percig pároljuk, majd hozzáadjuk a paradicsompasztát. Most adjuk hozzá a paradicsomot és a babérlevelet, aztán felöntjük az alaplével. Szükség szerint sóval és borssal ízesítjük, hozzáadjuk a metéltet és a levest addig főzzük, míg a tészta megpuhul. Tálalás előtt meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel és reszelt sajttal.



2018. február 8., csütörtök

Kakukkfüves fokhagymás csirkecombok




Hozzávalók ( 4 személyre): 4 egész csirkecomb, 20 gerezd fokhagyma, 2,5 dl húsleves, 2 evőkanál liszt, 10 szál kakukkfű, 2 evőkanál olaj, só és bors; a tálaláshoz párolt rizs.

Elkészítése: A csirkecombok mindkét oldalát sóval és borssal ízesítjük, majd egy olyan serpenyőben, amit sütőben is használhatunk, a forró olajban, mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk. A húst kivesszük a serpenyőből, majd a visszamaradt zsiradékban 3-4 perc alatt óvatosan megpároljuk a megtisztított és egészben hagyott fokhagyma gerezdeket. A serpenyőbe visszatesszük a húst, majd egy fedővel/alufóliával lefedjük és előmelegített sütőben 20 percig pároljuk. Ekkor kivesszük a serpenyőt a sütőből, kivesszük belőle a húst, a fokhagymát és annyi zsiradékot, hogy csak 2 evőkanálnyi zsiradék maradjon benne. A zsiradékra szórjuk a lisztet, összekeverjük, majd fokozatosan felöntjük a húslevessel és hozzáadjuk a kakukkfüvet; kevergetve felforraljuk és kissé besűrítjük, sóval és borssal ízesítjük, majd visszatéve a húst és a fokhagymát, az ételt felforrósítjuk, majd párolt rizs kíséretében tálaljuk.

2018. február 5., hétfő

Diós rahátos sütemény




Hozzávalók: 6 tojás, 9 evőkanál porcukor,  12 evőkanál darált dió, 25 dkg liszt, 6 evőkanál olaj, 5 evőkanál baracklekvár, 20 dkg rahát, 1 evőkanál kakaó, csipetnyi só; a tetejére porcukor; a tepsi kikenéséhez vaj.

Elkészítése: A tojássárgákat 6 evőkanál porcukorral és az olajjal jó habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk a lisztet. A tésztának valamennyivel több, mint a felét szétterítjük egy vajjal kikent tepsiben, a többit fagyasztóba tesszük. Időközben kemény habbá verjük a tojásfehérjéket, hozzáadjuk a sót, a megmaradt cukrot és a kakaót, majd tovább, szép keményre verjük. Ekkor adjuk hozzá a diót. A tepsiben levő tésztára vékony réteg lekvárt kenünk, erre egyenlően elosztva kis darabokra vágott rahátot teszünk, amit a kakaós-diós habbal borítunk be, végül pedig a süteményre ráreszeljük a megmaradt tésztát. Lehetőleg fedje be a reszelt tészta az egész felületet. A süteményt forró sütőben 1 órán át sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk langyosra hűlni, ekkor tetejét meghintjük porcukorral, végül kockákra vágva kínáljuk.

 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design