2015. április 15., szerda

Kapros-túrós lepény



Kapros-túrós lepény ( kb. 25-30 darabhoz)

Hozzávalók: 1 kg liszt, 2 evőkanál szárított élesztő, 5-6 dl tej, 1 teáskanál só. A töltelékhez: 50 dkg tehéntúró, 2 csokor kapor, só.  A sütéshez olaj.
Elkészítése: Először a megmosott kaprot nagyon apróra vágjuk, majd hozzáadjuk a túróhoz, sóval ízesítjük és jól összekeverjük, majd félretesszük. A liszthez adjuk a sót, a cukrot, az élesztőt, összekeverjük, majd hozzáöntjük a langyos tejet, jól kidolgozzuk, majd letakarva hagyjuk kelni. Miután megkelt, olajos kézzel pogácsányi darabokat szaggatunk ki a tésztából, amiket olajozott felületen vékonyra nyújtunk, egyik oldalára teszünk 1-1 evőkanálnyi kapros túrót, a tészta másik felét ráhajtjuk, kicsit megnyomkodjuk a széleit, azután lelapítjuk. Jó másfél ujjnyi forró olajban megsütjük, hagyjuk kissé kihűlni, majd tálaljuk.



2015. április 4., szombat

Citromos sütemény



Hozzávalók: A piskótához: 6 tojás, 6 evőkanál cukor, 6 evőkanál liszt, 3 evőkanál olaj, 1 teáskanálnyi sütőpor, csipetnyi só. A krémhez: 30 dkg natúr krémsajt ( Mascarpone), 2 dl tejszín, 15 dkg porcukor, 1 citrom frissen kifacsart leve és lereszelt héja, 2 evőkanál kókuszreszelék, 1 evőkanál zselatin. A díszítéshez: 2 dl tejszín, 2 evőkanál kókuszreszelékkel, 1 teáskanálnyi reszelt citromhéj.

Elkészítése: Elkészítjük a piskótát: a tojásfehérjéket csipetnyi sóval és a fokozatosan hozzáadott cukorral kemény habbá verjük, hozzákeverjük a tojássárgákat, óvatosan a sütőporral átszitált lisztet, végül pedig az olajat. A tésztát sütőpapírral ellátott tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt készre ( tűpróbáig) sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd 2 lapba vágjuk. Ezidő alatt elkészítjük a krémet: a zselatint beáztatjuk 50 ml hideg vízbe. A krémsajtot kikeverjük a cukorral és a tejszínnel, hozzáadjuk a citromhéjat és levet, a kókuszreszeléket, végül pedig az időközben nagyon kis lángon felolvasztott zselatint. Ezzel a krémmel töltjük meg és vonjuk be a piskótát. Kb. fél órára hűtőbe tesszük, majd kockákra vágjuk. A díszítéshez a tejszínt kemény habbá verjük, csillagcsöves habzsákba töltjük, majd kidíszítjük vele a sütemény tetejét. Végül pedig citromhéjjal elkevert kókuszreszelékkel hintjük meg a süteményt és tálaljuk.

2015. április 3., péntek

Fokhagymás sertéscomb krumplipűrével



Hozzávalók: 1 kg szeletelt sertéscomb, fokhagyma, olaj, majoránna, csombor, borsikafű, ételízesítő, só, bors. A tálaláshoz krumplipűré és tetszés szerinti savanyúság.

Elkészítése: A megmosott hús mindkét oldalát bedörzsöljük sóval, borssal, ételízesítővel és a fűszerekkel, majd néhány helyen bevagdossuk és a megtisztított, szeletelt fokhagymával megtűzdeljük. A húst néhány órán keresztül hideg helyen tartjuk, ezután egy olajozott tepsibe rakosgatjuk, letakarjuk alufóliával és előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt készre sütjük úgy, hogy közben a saját levével meg-meg locsolgatjuk. Az utolsó 10 percben az alufóliát levesszük, majd a húst kicsit megpirítjuk. A sütőből kivéve újból letakarjuk alufóliával kb. 10 percre, ezután krumplipűrével és kedvenc savanyúságunkkal vagy egy salátával tálaljuk.


Áldott, békés húsvéti ünnepet kívánok minden kedves olvasómnak!
 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design