2014. május 5., hétfő

Epres pite









Hozzávalók: A tésztához: 38 dkg liszt, 20 dkg hideg vaj, 1,5 dl joghurt, aludttej vagy tejföl, 1 evőkanál cukor, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só. A töltelékhez: kb. 40 dkg eper, 10 dkg cukor, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 citrom héja. A kenéshez 1 tojás, a szóráshoz barna cukor.

Elkészítése: A tésztához összekeverjük a lisztet a cukorral, a sóval és a sütőporral, hozzámorzsoljuk a vajat, aztán pedig az aludttejjel/tejföllel kidolgozzuk, végül pedig háztartási fóliába csomagolva hűtőbe tesszük 30 percre. Ezidő alatt az epret megmossuk, kisebb darabokra vágjuk, majd összekeverjük a citrom héjával, a cukorral és így hagyjuk állni míg kicsit levet ereszt. Ekkor összekeverjük a keményítővel és félretesszük. A hűtőből kivett tésztát lisztezett felületen vékonyra nyújtjuk, majd egy nagyobb pohár vagy pogácsa kiszúróval köröket vágunk ki belőle, amiket sütőpapírral ellátott tepsibe helyezünk. A körök közepébe helyezünk 1 evőkanálnyi epres tölteléket, majd a töltelékre teszünk egy másik tészta-kört. A sütemény szélét villával végig „formázzuk”, hogy a töltelék ne folyjon ki. Ezután minden mini pitét megkenünk felvert tojással, meghintünk barna cukorral és előmelegített sütőben kb. 25-35 perc alatt készre sütjük. Azonnal kínáljuk.


2014. május 3., szombat

Túrókrémes paprika



Hozzávalók: 2 piros kaliforniai paprika, 2 főtt tojás, 20 dkg tehéntúró, 1 vöröshagyma, 5 dkg sajt, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál fehérbor ecet, 4 evőkanál hús- vagy zöldségleves, zöldkapor és zöldpetrezselyem, só, frissen őrölt bors.

Elkészítése: A paprikákat félbevágjuk, magházukat kikaparjuk. A megtisztított hagymát és fokhagymát apróra vágjuk és kevés sóval összekeverjük. A tehéntúrót összekeverjük a megmosott és finomra vágott zöldfűszerekkel, a reszelt sajttal, a megtisztított és nagyon apróra vágott főtt tojásokkal, a sózott hagyma- és fokhagymával. Fokozatosan ehhez a keverékhez öntjük az ecetből, húslevesből, sóval és borssal ízesített öntetet, összekeverjük, majd ezzel a túrós keverékkel töltjük meg az előkészített paprikákat, ezután pedig zöldkaporral díszítve kínáljuk.


2014. április 28., hétfő

Zöldborsó leves



Hozzávalók: 3 sárgarépa, 2 petrezselyem gyökér, 2 krumpli, kb. 25 dkg-nyi friss/fagyasztott zöldborsó, 1 vöröshagyma, 1 tojás, liszt, olaj, só, bors, pirospaprika, zöldpetrezselyem.

Elkészítése: A megmosott, megtisztított zöldségeket kis kockákra vágjuk. A hagymát kevés olajon üvegesre párolunk, mokkáskanálnyi pirospaprikát keverünk hozzá, ezután azonnal néhány csepp vizet öntünk hozzá, hogy a paprika ne égjen meg. Összekeverjük és a hagymához adjuk az előkészített zöldségeket. Többszöri, nagyon kevés víz hozzáadásával és lefedve, a zöldségeket félig megpároljuk, ezután felöntjük kb. 3 liternyi vízzel, ízesítjük sóval és borssal, nagy lángon felforraljuk, majd mikor a leves fő, akkor adjuk hozzá a zöldborsót. Ezután a lángot mérsékeljük és lassú tüzön a levest készre főzzük. Ezidő alatt készítjük el a galuskákat: a tojást kevés só hozzáadásával felverjük, közben annyi lisztet adagolva hozzá, hogy galuska sűrűségű tésztát kapjunk. Amikor a zöldborsó is megpuhult, a levesbe szaggatjuk a galuskákat, őket is puhára főzzük, majd a leves alatt a tüzet elzárjuk és meghintjük apróra vágott zöldpetrezselyemmel. Jó melegen kínáljuk.


2014. április 25., péntek

Sült sertéskaraj párolt rizzsel




Hozzávalók: 4 sertéskaraj, 1 narancs, kb. 50 ml fehérbor, zöldpetrezselyem, kakukkfű, olaj, só, frissen őrölt bors. A rizshez: 1 szál zöldhagyma, kb. 30 dkg rizs, olaj, só, bors, ételízesítő, zöldpetrezselyem. A salátához fejes saláta és paradicsom.

Elkészítése: A megmosott és szárazra törölt hússzeletek mindkét oldalát meghintjük borssal, fűszerezzük kakukkfűvel, majd 1-2 szál megmosott, de egészben hagyott zöldpetrezselyemmel a tetején hűtőszekrényben hagyjuk állni kb. 1 órát. Ezután kivéve a hűtőből, felforrósított olajban mindkét oldalukon hirtelen megpirítjuk ( a petrezselyemmel együtt süssük meg), majd egy fél narancs levét rácsavarunk, meghintjük sóval, megfordítjuk, a narancs másik felének is a levét is a húsra csavarjuk, ezután nagyon kis lángon, lefedve puhára pároljuk/sütjük meg-meg fordítva. Az utolsó 5 percben öntjük a húshoz a bort, ezzel együtt még 5 percig pároljuk, majd a húst levesszük a tűzről. Egy másik edényben olajon megpároljuk a megmosott, megtisztított és vékonyra vágott zöldhagymát, hozzáadjuk a rizst, ízesítjük a sóval, a borssal és az ételízesítővel, majd összekeverjük, felöntjük a rizs mennyiségének megfelelő 2-szeres mennyiségű vízzel, összekeverjük, majd lefedve, nagyon kis lángon puhára pároljuk. Amikor a rizs megpuhult, meghintjük a megmosott, apróra vágott zöldpetrezselyemmel és lezárjuk alatta a tüzet, de melegen tartjuk. Elkészítjük a salátát is: a salátát leveleire szedjük, egyenként megmossuk és a megmosott, felszeletelt paradicsommal összekeverjük. A kisült hús szeleteket a párolt rizzsel és a salátával kínáljuk.

2014. április 22., kedd

Szalalkális sós párnák



Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 1,6 dl tejföl, 1 teáskanál szalalkáli, 1 tojássárgája, 1 teáskanál só. A kenéshez 1 tojásfehérje, a szóráshoz: reszelt sajt.

Elkészítése: A liszthez keverjük a szalalkálit és a sót, elmorzsoljuk benne a margarint, majd hozzáadjuk a tojássárgával elkevert tejfölt. Kidolgozzuk, majd lisztezett felületen 1 cm vastagságúra nyújtjuk és derelyemetszővel kockákat vágunk ki a tésztából, amiket sütőpapírral ellátott tepsibe teszünk, megkenjük tojásfehérjével, meghintjük reszelt sajttal és előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre –szép pirosra- sütjük.

2014. április 19., szombat

Csirkeragu leves









Hozzávalók: Egy csirke csontos része ( szárnyak, nyak, far-hát, együtt kb. 50-60 dkg), 1 köteg húsleveshez való zöldség, 2 burgonya, 1 vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, 1,5 dl tejföl, citromlé, só, bors, ételízesítő.

Elkészítése: A megmosott, megtisztított szárnyakat a megmosott, megtisztított és apróra vágott zöldségekkel, apróra kockákra vágott hagymával, a kockákra vágott krumplikkal és a sóval, a borssal, az ételízesítővel  együtt lassú tűzön –mint a húslevest- megfőzzük. A főzés végén egy habarást készítünk a lisztből és a tejből, behabarjuk vele a levest, felfőzzük,  majd a levesből néhány evőkanálnyival elkeverjük a tejfölt, ezt is a leveshez adjuk és azonnal lezárjuk a tüzet alatta. Citromlével és szükség szerint még sóval, borssal ízesíthetjük.



És ezennel kívánok mindenkinek áldott, boldog és békés Húsvéti Ünnepet! 
 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design