2017. december 23., szombat

Finom túrós galuska



Hozzávalók ( 5 személyre): A galuskákhoz: 50 dkg tehéntúró, 3 tojás, 20 dkg cukor, 15 dkg búzadara, 10 dkg liszt, 10 dkg vaj, csipetnyi só. A krémhez: 3 tojás, 2 dl tejföl, 10 dkg cukor, csipetnyi só. A locsoláshoz 6 dkg olvasztott vaj; a tál kikenéséhez vaj.

Elkészítése: A galuskákhoz a tehéntúrót szitán áttörjük, hozzáadjuk a tojássárgákat, a cukrot, a sót, a felolvasztott vajat, a lisztet, a búzadarát, legvégül pedig a fehérjék keményre vert habját. A masszát hagyjuk kb. 1 órát állni, majd fővő vízbe a tésztából egy kanál segítségével galuskákat szaggatunk, amiket –ha megfőttek- azonnal kiszedünk, meglocsoljuk az olvasztott vajjal, megrázogatjuk és hűlni hagyjuk. Ezidő alatt elkészítjük a krémet, amihez a tojássárgákat habosra keverjük a cukorral, hozzáadjuk a tejfölt, a sót, végül a fehérjék keményre vert habját. Ezt a krémet a galuskákra öntjük, vigyázva összekeverjük, egy vajjal kikent tűzálló tálba öntjük és előmelegített sütőben kb. 30-40 perc alatt szép pirosra sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk kihűlni, majd cikkekre vágva kínáljuk.

Megj. Nincs semmi gond, ha a galuskák szétfőnek a vízben. Fontos, hogy jól leszűrjük és a krém mindenütt bevonja őket. Igy szépen összeáll majd a tészta és szépen szeletelhető mint egy torta.



2017. december 19., kedd

Kávéscsokis keksz



Hozzávalók ( kb. 40 darabhoz): 30 dkg liszt, 23 dkg vaj, 20 dkg cukor, 1 tojás és egy tojássárga, 8 dkg darált mogyoró, 2 evőkanál instant kávépor, 1 teáskanál vanília kivonat, fél teáskanál sütőpor, csipetnyi só. A töltéshez és a díszítéshez: kb. 15-20 dkg-nyi csokoládé.

Elkészítése: Habosra keverjük a vajat a cukorral, hozzáadjuk a tojást és a tojássárgát, a kávéport és a vanília kivonatot, aztán a liszt-mogyoró-sütőpor-só keveréket. A tésztát simára dolgozzuk, majd három részre osztjuk, mindegyiket háztartási fóliába csomagoljuk és fagyasztóba tesszük 1 órára. Onnan kivéve lisztezet  felületen vékonyra nyújtjuk, különböző formákkal kiszúrjuk, majd sütőpapírral ellátott tepsibe téve, előmelegített sütőben 6-8 perc alatt készre sütjük. Miután kihűltek, kettőt-kettőt összeragasztunk és lecsorgatunk olvasztott csokoládéval.



2017. december 15., péntek

Zelleres majonézes krumplisaláta


Hozzávalók ( 4 személyre): 1,5 kg krumpli, 6 főtt tojás, 2 szárzeller, 3 dl kész majonéz, fél-fél csokor metélőhagyma és petrezselyemzöld, 3 teáskanál mustár, só, bors és pirospaprika.


Elkészítése: A megtisztított krumplit közepes kockákra vágjuk és sós vízben kb. 8-10 percig főzzük, majd leszűrjük. Egy nagyobb tálban összekeverjük a majonézet a mustárral, hozzáadjuk a kihűlt krumplit, az apróra vágott zellerszárat, a megtisztított és kisebb darabokra vágott tojást, az aprórea vágott zöldfűszereket, sóval és borssal ízesítjük és összekeverjük. Tálaláskor pirospaprikával meghintjük és így kínáljuk. 

2017. december 11., hétfő

Őszi krumplileves fodros kellel


Hozzávalók ( 4 személyre): 25 dkg friss kolbász, 2 krumpli, 20 dkg fodros kel, 5 dl húslé, 7,5 dl tej, 2,5 dl tejszín, 1 púpozott evőkanál liszt, 1 hagyma, 2 gerezd fokhagyma, olaj, só és bors.


Elkészítése: A kolbászhúst kinyomkodjuk a bélből; kevés forró olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk a fokhagymát, majd a kolbászhúst és együtt morzsalékosra sütjük. Meghintjük a liszttel, összekeverjük, majd felöntjük a húslével, felforraljuk és hozzáadjuk a megtisztított és kockákra vágott krumplit, a kisebb darabokra vágott kelt. Addig főzzük, míg a krumpli megpuhul, ekkor öntjük hozzá a tejet és a tejszínt, újból felforraljuk és ha szükséges sóval és borssal ízesítjük. Levéve a tűzről, még forrón kínáljuk. 


2017. december 7., csütörtök

Paradicsomos bazsalikomos csirkemell tésztával



Hozzávalók ( 4 személyre): 50 dkg csont és bőr nélküli csirkemell, 25 dkg tészta, 5 közepes paradicsom, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor bazsalikom, 50 ml olaj, 4 evőkanál vaj, só és bors.

Elkészítése: A csirkemellet lapjában két szeletre vágjuk, majd mindkét oldalát sóval és borssal ízesítjük. A paradicsomokat leforrázzuk, héjukat lehúzzuk, majd a paradicsomot kisebb kockákra vágjuk; ugyancsak apróra vágjuk a bazsalikomot és a fokhagymát is. A tésztát kifőzzük a szokásos módon. Kevés forró olajban átsütjük a csirkemellek mindkét oldalát, majd a húst kivesszük a serpenyőből. A visszamaradt olajat hagyjuk 1 percet hűlni, majd hozzáadjuk a paradicsomot és addig hevítjük, míg a paradicsom kissé sétesik. Ekkor adjuk hozzá a fokhagymát és a vajat, majd hagyjuk, hogy a vaj teljesen elolvadjon, ezután pedig a mártásba tesszük a csirkemelleket és az egészet átforrósítjuk. A kifőtt tésztára helyezzük a csirkemelleket, meglocsoljuk a paradicsomos mártással, meghintjük a felvágott bazsalikommal és azonnal kínáljuk.


2017. december 4., hétfő

Csirkés babos leves


Hozzávalók ( 6 személyre): 50 dkg csont és bőr nélküli csirkemell, 2 piros paprika ( kápia vagy paradicsompaprika), 1 doboz sürített paradicsom/3 db friss, hámozott és összetört paradicsom, 40 dkg főtt szárazbab, 3 l húslé, 1 nagyobb lilahagyma, 3 gerezd fokhagyma, olaj, fél teáskanál szárított oregánó, só, bors, petrezselyemzöld; a tálaláshoz tejföl.


Elkészítése: A forró olajban hirtelen megsütjük az előzőleg kisebb darabokra vágott-, majd sóval és borssal ízesített csirkemellet, ezután a húst kivesszük az olajból és félretesszük. A visszamaradt olajhoz még adunk kb. 2 evőkanálnyi olajat, ebben üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, hozzáadjuk az ugyancsak apróra vágott fokhagymát, végül pedig a kisebb kockákra aprított paprikát. Együtt pároljuk kb. 5 percig, ezidő alatt felforraljuk a húslevet. A hagymás paprikához adjuk az elősütött húst, a paradicsomot és a babot, felöntjük a felforralt húslével, ízesítjük az oregánóval, szükség szerint sóval és borssal, és addig főzzük, míg a hús puha lesz. Ekkor levéve a tűzről, meghintjük az apróra vágott petrezselyemzölddel, majd tejföllel kínáljuk.

2017. december 1., péntek

Tejszínes bazsalikomos paradicsomleves


Hozzávalók ( 4 személyre): 40 dkg hámozott paradicsom, 1 l húsleves, 2,5 dl tejszín, 2 lilahagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor bazsalikom, reszelt sajt, 3 evőkanál olaj, só, bors.

Elkészítése: A forró olajon üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, mesózzuk, majd hozzáadjuk az ugyancsak apróra vágott fokhagymát és folytonosan kevergetve tovább pároljuk. Kb. 5 perc múlva a hagymához adjuk a paradicsomot és húslevet, sóval és borssal ízesítve felforraljuk, majd csendes tüzön, további 15 percig főzzük a levest. Ezután levesszük a tűzről és botmixerrel pűrésítjük. Most hozzáadjuk a tejszínt és az időközben apróra vágott bazsalikom ¾ részét, majd további 10 percig főzzük még a levest. Levéve a tűzről meghintjük frissen őrölt borssal, a sajttal, végül pedig a megmaradt bazsalikommal és azonnal kínáljuk.



 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design